4. Oligopólium
Minden oligopolista monopolerővel rendelkezik, vagyis elég nagy a piaci részesedése ahhoz, hogy termékének árát meghatározza. A gyakorlatban legtöbbször nagyvállalatok esetében találkozunk ilyen piaci szerkezettel. A monopolerő azonban nem feltétlenül a cég méretével függ össze, hiszen egy kisiparos is lehet oligopolista, ha olyan terméket állít elő, amit rajta kívül csak néhányan kínálnak. (Ha például egy kisvárosban 4 vállalkozó foglalkozik háztartási kisgépek javításával, akkor ők monopolerővel rendelkeznek, hiszen képesek részben a többiektől függetlenül alakítani termékük árát.) Egy ilyen kistermelő piaci részesedése is nagy. A piaci magatartás kialakítása során azonban nem viselkedhetnek tökéletes monopóliumként, hiszen figyelembe kell venniük a piacon lévő többi vállalat tevékenységét, kínálatát és árait is. A döntési és elemzési folyamatot egy példán keresztül mutatjuk be.
Most tegyük fel, hogy az egyik vállalat úgy dönt, hogy megpróbálja csökkenteni az árat annak érdekében, hogy növelje az eladásokat. A döntéshez ismernie kell, hogyan reagál a piac arra, ha ő egyedül csökkenti az árat. Természetesen nem azonos ütemben, ahogyan a teljes piac reagálna. Egyrészt az ár csökkentésének hatására átcsábíthat vevőket a többi eladótól, másrészt azzal is számolnia kell, hogy a többiek esetleg szintén követik, akkor az „elnyert” vevőket újra elveszíti. Tudnia kell azt is, hogy mennyire „hűségesek” a vevők: mennyire ragaszkodnak a választott termelőhöz. Röviden: ismernie kell azt az egyéni keresleti függvényt, amely megmutatja, hogyan reagálnak a vevők arra, ha ő egyedül változtatja az árat, míg a többiek nem. Egy ilyen egyéni keresleti függvény mindig rugalmasabb, mint a piaci keresleti függvény, hiszen az említett jelenségek az eladók közötti „vándorlást” eredményezik, függetlenül attól, hogy egyébként hogyan reagálnak a vevők az adott termék árának változására. Gondoljuk meg, hogy akkor is rugalmasabb a keresletváltozás, ha eladónk növelné az árat. Ekkor a vevők egy része elpártol tőle, ezért nem csak annyival csökken a kereslet, amennyivel egy ilyen árváltozás a piaci kereslet csökkenését eredményezné.
Ebből az összefüggésből kiindulva használta fel Lerner a haszonkulcsot a monopolerő fokának mérésére.
Az úgynevezett Lerner-index a haszonkulcs, vagyis a piaci ár és a határköltség eltérésének százalékos mértékével jellemzi a piaci hatalmat.
Természetesen az indexet csak akkor érdemes használni, ha több vállalat van a piacon, és az egymáshoz viszonyított eltérések mutatják meg az egyes vállalatok piaci erejét. Minél nagyobb a mutató, annál nagyobb az adott vállalat piaci ereje.
A Lerner-index nagysága megegyezik az egyéni keresleti függvény rugalmasságának reciprokával.
A monopolerő előnyei
A monopolhelyzet fenntartása általában jelentős erőfeszítéseket követel a vállalattól – a potenciális belépőktől való félelem miatt folyamatosan kénytelen fejleszteni termelését és termékeit. Mivel a nagyvállalatoknál erre a célra lényegesen nagyobb erőforrások állnak rendelkezésre, mint a kicsiknél, ezért a technikai fejlődés is gyorsabb lehet, mintha az adott terméket sok kis cég állítaná elő.
Sajátos profitnövelési lehetőség – az árdiszkrimináció
Az árdiszkrimináció alkalmazásának feltétele, hogy az eladó ismerje a fogyasztói csoportok vagy egyes fogyasztók keresleti (rezervációs) árait valamint el tudja érni, hogy a csoportok vagy egyének ne tudják a kapott kedvezményt átruházni.
- Elsőfokú árdiszkrimináció esetén az eladó minden vevőnek saját rezervációs árán értékesíti a terméket.
- Másodfokú árdiszkrimináció estén az eladó a vásárolt mennyiség függvényében, lépcsőzetesen alakítja ki az árat.
- Harmadfokú árdiszkrimináció alkalmazásakor az egyes vevői csoportoknak eltérő áron értékesítik a terméket.
A belépőket először is a termelési és piaci helyzet tartja távol. Általában a monopolista pozíció azért alakul ki, mert az adott termék termelését csak olyan üzemnagyság mellett lehet gazdaságosan végezni, amely képes a piaci kereslet jelentős hányadát kielégíteni. Egy ilyen piacon még egy hasonló kapacitású vállalat létrehozása jelentős túlkínálatot, ezért áresést okozna, ami eltüntetné a profitot. Ezt természetesen a belépők nem kockáztatják. Gyakori az is, hogy a bent lévő vállalat szabadalmakkal védi termelési eljárását, termékét, ezért a kívülállók nem tudnak hozzájutni a technikához. Egy új belépőnek hatalmas összegeket kellene áldozni annak érdekében, hogy a vevők megismerjék az új céget és a terméket, hogy hírnévre tegyen szert. Egy ilyen kiadás felemésztheti a várható profitot. Ugyanakkor a piacot uraló cég maga is határozott lépéseket tesz, ha veszélyeztetve látja helyzetét. Elég tartalékkal rendelkezik ahhoz, hogy átmenetileg csökkentse az árat, tartalékkapacitásait mozgósítva elárasztja termékeivel a piacot, ezzel képes lehet elhárítani a belépés veszélyét. Mindezzel természetesen az esetleges versenytársak is tisztában vannak, így meg sem kísérlik a belépést.
A monopolhelyzet mindezek alapján tartós maradhat.