A termelési tényezők kereslete
1. Tényező-felhasználás és profitmaximalizálás
Ha a vállalat meghatározta a kibocsátás optimális nagyságát, akkor ehhez egyértelműen hozzárendelheti a tényezőkeresletet.
A termelési tényezők kereslete származékos kereslet, mert keresletük alakulását a segítségükkel termelt termékek eladási lehetőségei határozzák meg. Ha egy vállalat növelni kívánja termelését, akkor növelni fogja a tényezők iránti keresletét is, még akkor is, ha azok ára nem változik.
A profitmaximalizálás feltételeit a termelési tényezők felhasználása szempontjából a következőképpen értelmezhetjük:
A vállalat akkor tudja növelni a kibocsátást, ha növeli a felhasznált termelési tényezők mennyiségét, de ezzel nem csak a kibocsátás növekszik, hanem a költség is. A határköltség változása attól függ, hogy a felhasznált újabb egységnyi termelési tényező milyen mértékű termelésnövekedést idézett elő és mennyibe került ez a termelésnövekedés a vállalatnak. A vállalat bevételei a többlettényezővel megtermelt termék piaci értékével nőnek. Egy adott termelési tényező felhasználását addig érdemes növelni, amíg a tényező beállításával fellépő költségnövekedés kisebb, mint az alkalmazásával elért bevétel-növekedés.
Az összbevétel és az összköltség változását ebben az esetben a felhasznált termelési tényező mennyiségének változása idézi elő. Ennek alapján új határköltség és határbevétel-fogalomhoz jutunk.
A határköltség most a tényezőváltozás hatását tükröző tényező-határköltségként, a határbevétel a határtermék-bevételként jelentkezik. Az új szempont szerint a profitmaximalizálás matematikai feltételei is módosulnak.
Az output és az input oldalról meghatározott maximális profit ugyanazon termékmennyiség mellett alakul ki. Az inputoldalról való megközelítés során közvetlenül a maximális profitot biztosító tényező-felhasználást határozhatjuk meg, míg az outputoldali megközelítés közvetlenül a maximális profitot biztosító kibocsátás meghatározását szolgálja. Az inputoldalról való megközelítés egyben lehetővé teszi, hogy ezen feltételekből levezessük a tényezőkeresleti függvényt.
2. Munkakereslet
A kereslet általános törvényszerűsége szerint a keresett mennyiség az áru árától és a vevőnek az árura vonatkozó értékítéltétől függ. A vállalatok munkakeresleti függvénye kifejezi, hogy egyes munkabérek mellett mennyi munkát (hány főt vagy hány órai munkát) akarnak vásárolni. A vevő - jelen esetben a vállalat - értékítélete a költség-bevétel alakulásától függ. A vállalat számára a munkabér határköltség - kifejezi, mennyivel nő az összköltség, ha egységnyivel növeli a munkafelhasználást. A munkabér tehát a vállalat számára a tényező-határköltség.
Milyen értékelést alkalmaz a vállalat a munkafelhasználásról való döntése során? A tényező-határköltséget egybeveti az elérhető bevétel-növekedéssel, azaz a határtermék-bevétellel. Adott munkabérnél annyi munkát akar vásárolni, hogy profitja maximális legyen, vagyis a határtermék-bevétel megegyezzen a tényező-határköltséggel.
A 98. képlet összefüggés a munka inverz keresleti függvénye, hiszen azt fejezi ki, hogy különböző munkamennyiségeket milyen áron hajlandó megvenni a vállalat.
A munka keresleti függvénye a vállalat határtermék-bevételi függvényének inverze, amely megmutatja, hogy különböző tényezőárak valamint adott outputpiaci feltételek mellett, a vállalat mekkora munkamennyiséget hajlandó vásárolni a profitmaximumot biztosító kibocsátás érdekében.
A munkakereslet rövid távon akkor változik, ha változik
- a piaci munkabér és/vagy
- az output piaci ára.
Először kövessük nyomon, hogyan változik a munkakereslet, ha változik a piaci munkabér!
Ha a munkabér csökken, akkor a vállalat tényező-határköltsége csökken, vagyis egységnyi többletmunka kevesebbe kerül. Ennek hatására csökken a vállalat összköltsége, hiszen az összköltség egyik eleme a munkabér és a felhasznált munkamennyiség szorzata. Ennek hatására a határköltség-függvény lefelé tolódik, mert egységnyi termelésnövelés kevesebb költségnövekedéssel jár. (Ugyanaz a munkamennyiség-többlet kevesebbe kerül.) Változatlan output árak mellett a profitmaximumot biztosító kínálat (ahol a határköltség megegyezik az output árával) nagyobb lesz, ezért a vállalat növeli termelését. A nagyobb termelés pedig növekvő tényezőkeresletet eredményez.
A változás logikai sémája a következő:
munkabér csökken => összköltség csökken => határköltség-függvény lefelé tolódik => optimális kínálat nő => munkakereslet nő
Milyen hatással van az output árának változása a tényezőkeresletre?
Ha a kibocsátott áru ára csökken, akkor adott költségek mellett a vállalat csak alacsonyabb kibocsátás mellett tudja optimalizálni helyzetét, vagyis a maximális profitot elérni. Ezért csökkenti a kibocsátást, és így csökken munkakereslete is. A munkakeresletet meghatározó határtermék-bevétel minden munkafelhasználásnál kisebb lesz, a munkakeresleti függvény balra tolódik. Változatlan piaci munkabér mellett a vállalat kevesebb munkát fog vásárolni.
A munkakereslet hosszú távon a felhasznált tőke mennyiségétől is függ.
Hosszú távon az optimális kínálat és tényező-felhasználás nem csak a munkamennyiség változtatásával érhető el, hanem a tőke nagysága is változtatható. Ha a munkabér csökkenése tartós és jelentős, és elegendő idő áll a vállalat rendelkezésére, akkor a termelést már csak úgy tudja növelni, ha növeli a tőkefelhasználást is. A maximális profitot biztosító munkakereslet meghatározása érdekében a tényezőarányokat is optimalizálni kell. Ehhez a vállalatok növekedési útjának kijelölésekor felhasznált összefüggésre van szükségünk.
A hosszú távú munkakeresleti függvényt a következő gondolatmenet alapján vezethetjük le:
munkabér csökken => munkakereslet nő => tőkenövekedést indukál => határtermék-függvény jobbra tolódik => rövid távú munkakeresleti függvény jobbra tolódik => munkakereslet tovább nő
A hosszú távú munkakeresleti függvény grafikus levezetését itt tekintheti meg.
3. A tőkejavak kereslete
A tőkejavak keresletét elméletileg ugyanabból az összefüggésből vezethetjük le, mint a munkáét.
A 114. képlet összefüggésből tehát azonnal következne, hogy a tőke árának, vagyis a kamatlábnak a növekedésével csökken a tőke kereslete, hiszen csak kisebb tőkefelhasználás biztosítja a maximális profitot.
A tőkeállomány azonban nem bontható olyan kis egységekre, mint a munka. Ezért keresletét nem lehet ilyen egyszerűen vizsgálni. A beszerzett tőkét éveken keresztül használják, amit szintén figyelembe kell venni keresletének meghatározásakor. Ezért a tőke keresletét a fentieken kívül egyéb tényezők bekapcsolása után fogjuk tudni megnyugtatóan megmagyarázni.
Ha egy tőkejószág beszerzéséről dönt a vállalat, akkor azt kell mérlegelnie, hogy a ráfordítás megtérül-e és hoz-e akkora profitot, mint valamilyen hasonló befektetés. A döntéshez ezért ismerni kell a tőkebeszerzés költségeit, a tőkével folytatott termelésből várható bevétel nagyságát és az úgynevezett normálprofitot, vagyis a tőkebefektetés szempontjából számításba vehető alternatív költséget.
A tőkebefektetés alternatív költségét százalékos formában, kamatlábként határozhatjuk meg.
Nem könnyű megmondani, milyen kamatlábbal számoljon egy vállalat, amikor az alternatív költséget akarja meghatározni. Mindig annak a felhasználási lehetőségnek a jövedelmezőségét kell figyelembe venni, amely az adott vállalat számára reálisan megvalósítható lenne. Ilyen lehetőség mindig a pénztőkepiacon való elhelyezése a pénznek. A pénzpiacon is sokféle kamatlábat lehet elérni, attól függően, milyen kockázatos a befektetés, vagy milyen tartós a lekötés. A vállalati befektetések általában kockázatosak, ezért összehasonlításul a hasonló kockázattal járó pénzügyi eszközök jövedelmezőségi rátáját, vagyis kamatlábát kell választani. Általában a vállalati kötvények és részvények piacán elérhető kamatlábak súlyozott átlagát jó kiindulópontnak tekinthetjük egy vállalati tőkebefektetés értékelésekor.
A következő fontos kérdés, milyen hozamot számoljunk, amikor a tőkebefektetésről dönteni akarunk? A tőkefelszerelés beszerzésével a vállalat növelni fogja termelését, ezzel növekszik a bevétele. Ebből a többletbevételből fedezni kell a termelés folyó költségeit is (a bérköltséget, anyagköltséget stb.). Ami a bevételből ezen felül megmarad, az a tőkebefektetés nettó hozama. Ennek az összegnek kell fedeznie a tőkebeszerzés költségeit és a profitot.
A jelenérték kifejezi, mennyit ér ma egy jövőben várható pénzbevétel. A fogalom tartalmának és kiszámítási módszerének, a diszkontálásnak jobb megértése végett gondoljuk végig a következőket! Ha egy K összegű beruházástól (tőkebeszerzéstől) azt várjuk, hogy egy év múlva éppen annyi nettó hozamot eredményezzen, mint amekkora hozamra a piaci kamatláb (i) mellett számíthatunk egy ugyanekkora összegű pénzügyi befektetéstől, akkor egy év múlva a tőke hozamának (R1) meg kell egyeznie a tőke árának és a várható kamatnak az összegével:
A tőke tényleges hozama azonban nem feltétlenül egyezik meg ezzel az összeggel. R1 lehet kisebb vagy nagyobb, mint a tőke értékének 99. képlet szerint felkamatolt összege. A tényleges hozam megítélése érdekében ki kell számítanunk annak mai értékét, vagyis azt a befektetési összeget, amely átlagos piaci kamatláb mellett éppen R1-t eredményez. Ez az összeg a várható hozam jelenértéke. Ha 99. képlet egyenletben K helyébe a jelenérték jelét írjuk be, akkor az egyenlet átrendezésével megkapjuk a jelenérték (PV = Present Value) kiszámításának képletét.
Ha az így kiszámított jelenérték meghaladja a tőkefelszerelés árát, akkor érdemes megvalósítani a beruházást.
Ezt az elemzést folyamatosan kiterjeszthetjük először két évre, majd tetszőleges évre.
Egy t év múlva várható x összegű bevétel jelenértéke PV, ha PV-t ma a piaci kamatláb mellett befektetve t év múlva pontosan x összeghez jutnánk, kamatos kamatot számítva.
A számítási módszert alkalmazhatjuk korábbi példánkra.
Általánosítva az elmondottakat a következő összefüggést kapjuk: ha egy tőkefelszerelés n éven keresztül különböző hozamokat eredményez, akkor az adott tőkeállományból várható nettó hozamok jelenértékeinek összege:
ahol Rt a t-edik évben várható nettó hozam.
Az így kiszámított jelenérték a beruházás tőkésített értéke.
A beruházást akkor érdemes megvalósítani, ha a tőkésített érték meghaladja a tőke piaci árát, tehát PV > K.
Ha a beruházás tőkésített értékéből levonjuk a tőke piaci árát, akkor megkapjuk a tőkeállomány nettó jelenértékét.
Kiszámításának képlete:
A várható bevételek ismeretében meghatározhatjuk a tőkeállomány tényleges hozadéki rátáját is. Ebben az esetben azt a jövedelmezőségi rátát határozzuk meg, amely mellett a beruházás nettó jelenértéke éppen nulla lenne. Az így számított jövedelmezőségi mutatót belső kamatlábnak nevezik.
A tőke belső kamatlábát jelöljük r betűvel. Értékét a következő egyenlet megoldásával számíthatjuk ki:
A vállalatnak akkor érdemes egy tőkeegységet megvásárolnia, ha annak nettó jelenértéke nagyobb, mint nulla, illetve a belső kamatláb nagyobb, mint a piaci kamatláb.
Képletben:
vagy
i < r
Mindezek alapján már felvázolhatjuk a vállalatok tőkejavak iránti keresleti függvényét: A tőkejavak kereslete (K) függ a tőkejavak árától és a tőke alternatív költségétől, azaz a piaci kamatlábtól. Ha a tőkejavak ára növekszik, akkor a tőkeállomány nettó jelenértéke csökken, ezért a tőkekereslet is csökkenni fog. Ha a piaci kamatláb növekszik, akkor a tőkeállomány nettó jelenértéke ugyancsak csökken, tehát a tőkekereslet ugyancsak csökken.
A megismert összefüggések alapján szétválaszthatjuk egymástól a tőkejavak és a pénztőke keresletét. A tőkejavak kereslete adott kamatláb mellett a tőkejavak árától függ. A pénztőke kereslete pedig adott tőkeár mellett a kamatláb függvénye. Mindkét függvény negatív meredekségű.
4. A tényezők keresletének kölcsönhatása
A munkakereslet vizsgálata során kimutattuk a hosszú távú kapcsolatot a tényezők kereslete között. A hosszú távú tényezőkereslet alakulását a vállalat növekedési uacute;tja jelöli ki. Ez a pálya megváltozik akkor, ha megváltozik a tényezőárak aránya.
Adott tényezőárak mellett a vállalat minden termelési szinten olyan mennyiségben használja fel a termelési tényezőket, ami számára a minimális költséget biztosítja. Ha bármelyik tényezők ára megváltozik, akkor megváltozik az optimális tényezőarány, és ezzel mindkét termelési tényező kereslete is.
Az isocost-egyenes segítségével a tényezőárak változásának hatását is kimutathatjuk. Ha bármelyik tényező ára növekszik a másikhoz képest, akkor az érintett tényező felhasználását a vállalatnak érdemes csökkentenie, mert ezzel csökkentheti költségeit. A növekvő árú tényezőt tehát helyettesíteni fogja a másikkal. Az isocost és az isoquantok rendszeréből tehát a tényezők keresletét is levezethetjük.
 |
|
|
- az adott tényező árától, ami meghatározza a tényező-határköltséget,
- a kibocsátott termék árától, ami meghatározza a határtermék-bevételt,
- a növekedési út mentén haladva a másik tényező felhasznált mennyiségétől,
- a másik tényező árától – a tényezők közötti helyettesítés miatt.