Az életminőség: szabadidő és fogyasztás együttesen
Eddigi vizsgálataink során a háztartás jövedelmét adottnak vettük, és ilyen feltétel mellett kerestünk az optimális fogyasztói kosarat. A háztartások többsége azonban rendszerint arra törekszik, hogy fogyasztási lehetőségeit bővítse, a költségvetési halmazt növelje. Ehhez több jövedelemre van szüksége.
Ha egy háztartás kizárólag munkavállalásból tud jövedelemre szert tenni, akkor a jövedelem növelése érdekében több munkát kell vállalnia. Milyen hatásokkal kell ekkor számolnia?
Megteheti például, hogy a többletjövedelemből vesz egy új tévét, de nincs ideje nézni. Ha viszont nincs tévéje, akkor otthon unatkozik.
De nem csak a szabadidő feláldozása miatt romlik az életminőség.
A munkavállalás áldozattal jár: a munkaidő alatt szellemi és fizikai erőfeszítéseket kell tenni. Ezen erőfeszítések rendszerint kellemetlenek, sokkal kellemetlenebbek, mint azok az elfoglaltságok, amelyeket a fogyasztó önként választana. Elképzelhető természetesen, hogy bizonyos foglalkozások vagy egyes egyének számára a munka teszi lehetővé egyéni vágyaik megvalósítását, személyiségük kiteljesítését. Egy festőművész számára a munka többnyire nem áldozat, hanem éppen a legmagasabb fokú szükségletének (az önkifejezésre, az önmegvalósításra vonatkozó igényének) kielégítése. Mai világunkban sajnos az ilyen munkát inkább kivételnek tekinthetjük, a többség számára a munkavállalás áldozat. A továbbiakban ezért azt a feltevést fogjuk alkalmazni, hogy a munkavégzés egyetlen haszna az, hogy az érte kapott bérből fogyasztási cikkeket lehet vásárolni.
A munkabérből vásárolható javakat egy olyan fogyasztói kosárral fogjuk jelképezni, amelyben mindazon termékek és szolgáltatások vannak, amelyeket a fogyasztó a bérből akar megvásárolni. Ezen javak összességét röviden bérjavaknak fogjuk nevezni.
Ahogyan a termékeket és szolgáltatásokat egyéni preferenciarendszerük alapján eltérően értékelik a fogyasztók, ugyanúgy a szabadidő értékelése is egyéni. Az azonban bizonyos, hogy a szabadidő csökkenésével növekszik egy-egy egység szabadidő értéke. Ha nő a munkával töltött idő, akkor nő a bérből vehető javak összhasznossága, de egyidejűleg csökken a szabadidő mennyisége és annak összhasznossága. A szabadidő és a bérjavak mennyisége a szükséglet-kielégítés szempontjából helyettesítik egymást.
Az életminőségre vonatkozó választási lehetőségeket egy olyan jószágtérben helyezhetjük el, amelyben a vízszintes tengelyen a szabadidő mennyisége, a függőleges tengelyen a különböző nagyságú bérjövedelmekhez tartozó fogyasztói kosarak helyezkednek el. Ezeket a kombinációkat – a preferenciarendezés axiómáit alkalmazva – a fogyasztó képes összehasonlítani és rangsorolni. Mivel a szabadidő és a bérjavak helyettesítik egymást, ezért ebben a jószágtérben is szerkeszthetők közömbösségi görbék. Egy ilyen közömbösségi görbe a szabadidő és a bérjavak azonos életminőséget biztosító kombinációinak összessége. A görbe ugyanolyan tulajdonságokkal rendelkezik, mint a „jól viselkedő” közömbösségi görbék: mivel a helyettesítés nem tökéletes, így a helyettesítés határrátája csökken. Minél több ugyanis a szabadidő, annál kevésbé értékes, ezért egyre kevesebb fogyasztási cikk ellenében hajlandó lemondani a fogyasztó egy újabb szabadidőegységről.
3. ábra
E jószágtérnek van egy sajátossága: a szabadidő mennyisége nem korlátlan, maximális nagysága a vizsgált időszak hossza (például naponta 24 óra, hetente 168 óra stb.). A bérjavak mennyisége természetesen nem korlátozott, hiszen abból – elvileg – bármennyit lehet szerezni. Az életminőség egy napra vonatkozó közömbösségi térképét ábrázoltuk a 3. ábrán.
Ha a fogyasztó bármekkora munkabért kaphatna, akkor döntését kizárólag a szabadidő hasznossága alapján hozná meg. Az egyén képességei, képzettsége alapján azonban csak a szakmájának, foglalkozásának piacán kialakult órabért kaphatja meg, ami az életminőség kiválasztását korlátozza.
A már többször alkalmazott optimalizálási elv szerint azt a megoldást kell kiválasztania, amelynél az életminőség a legmagasabb. Adott órabér mellett az a szabadidő - bérjószág kombináció optimális, ahol az életminőség költségvetési egyenese a legmagasabb közömbösségi görbét érinti.
Az ábra a) részén a különböző órabérekhez tartozó optimális választásokat látjuk. Az ábra a) részén egy sajátos ár - fogyasztási görbe látható, ami azt jelzi, hogy a munkabér növekedésével a szabadidő kínálata egy darabig csökken, majd elkezd növekedni. Az ábra b) részén az ebből származtatható munkakínálati függvényt láthatjuk: a vízszintes tengelyen a munka mennyiségét ábrázoljuk órákban, a függőleges tengelyen pedig az órabér nagyságát. Az egyes bérszintekhez tartozó munkakínálatot az ábra a) részéből számíthatjuk ki, ha a megfelelő költségvetési egyenes optimumában lévő szabadidő mennyiségét levonjuk 24-ből. A munkakínálati függvény egy darabig nő, majd elkezd csökkenni.
Az egyéni munkakínálati függvények sajátos alakja általában nem tükröződik a piaci kínálati függvényben, annak alakja monoton növekvő. A munkabér növekedésével ugyanis az egyes fogyasztó (munkavállaló) munkakínálata csökken, de mindig lesznek még olyanok, akik a magasabb munkabérnél is növelik kínálatukat. Ugyanakkor a piaci kínálatot már a piacok közötti áramlás is meghatározza: ha valamelyik szakmában jelentősen nő a munkabér az átlaghoz képest, akkor átáramlanak más piacokról is a munkavállalók és ezzel „kiegyenesítik” a piaci munkakínálati függvényt. A piaci munkakínálati függvény tehát egy pozitív meredekségű görbe.
