4. A stabilizációs politika eszközei és hatásuk

Tekintsük át vázlatosan, hogy az egyes állami eszközök hogyan és milyen mértékben hatnak a kibocsátásra, illetve a foglalkoztatásra, valamint az árszínvonalra. A bemutatásra kerülő folyamatok és eszközök csak alapjául szolgálnak a gazdaságpolitikának, de nem tudjuk annak minden elemét és hatását bemutatni.

A kibocsátás és a foglalkoztatás serkentése

Az első lehetőség a termelés és a kibocsátás növelésére a kormányzati áruvásárlások növelése, változatlan adókulcs mellett.

• A kibocsátás és a foglalkoztatás növekszik, bár ezzel ellentétes hatás is kibontakozik.
• Az árszínvonal növekszik, ami inflációs veszéllyel jár.
• A költségvetés helyzete romlik, ha a növekvő jövedelemből származó adóbevétel növekedése kisebb, mint a kiadások növekedése volt.

Mivel lehet a kedvezőtlen, illetve a hatásokat mérséklő elemeket ellensúlyozni?

Az egyik kedvezőtlen hatás az úgynevezett kiszorítási hatás, ami a kamatláb növekedésen keresztül érvényesülő beruházási kereslet csökkenésre utal. (A kormányzati kiadások magánkiadásokat szorítanak ki.) Ezt a hatást mérsékelni lehet a monetáris politikával. Ha a központi bank nem rögzíti a forgalomban levő pénz mennyiségét, hanem engedi, hogy az a pénzkereslethez igazodjon. Egy ilyen monetáris politika a kamatláb rögzítésével igyekszik fenntartani a pénzpiaci egyensúlyt. Ha a kamatláb nem változik, akkor a költségvetési kiadások növekedésének nincsen kiszorítási hatása.

Másik lehetőség az adók csökkentése. Ennek hatása hasonló, mint a kormányzati áruvásárlások növelésének, de mértéke bizonyosan kisebb! Ennek oka az, hogy az adó a fogyasztási keresleten keresztül hat az árupiacra, de nem teljes összegével, hanem csak a jövedelemből fogyasztásra szánt résszel. A másik probléma, hogy az adócsökkentés bizonyosan rontja a költségvetés helyzetét, mert csak nagyon jelentős jövedelem-növekedés képes ellensúlyozni az adócsökkentés okozta bevétel-csökkenést.

A harmadik lehetőség a monetáris politika alkalmazása: a forgalomban levő pénzmennyiség növelése vagy a kamatláb csökkentése serkenti a kibocsátást és a foglalkoztatást. A pénzmennyiség növelése biztosan árszínvonal-növekedéssel jár. A kamatláb csökkentés hatása az árszínvonalra általában mérsékeltebb, mert az összkereslet növekedése biztosabb. A pénzmennyiség növelése csak akkor eredményezi a kamatláb csökkenését, ha a pénzpiaci szereplők várakozásai ezzel összhangban vannak.

A negyedik lehetőség a kínálat ösztönzése. Ezt olyan beavatkozási eszközökkel lehet elérni, amelyekről eddig nem beszéltünk. Ilyen lehet a beruházások támogatása – kedvezményes hitelekkel, állami támogatással, a termelési tényezőkre kivetett adók csökkentésével.

A kormányzat akkor tud tartós kibocsátás- és foglalkoztatásnövekedést elérni, ha a keresletösztönzéssel a kínálati kapacitások növekedését is ki tudja váltani. Ennek érdekében a magánberuházások növekedését kell serkenteni.

A beruházási kereslet akkor növekszik, ha javulnak a profitkilátások. A várható profit akkor növekszik, ha javuló realizálási feltételekre számítanak. A profit akkor is növelhető, ha a termelés hatékonysága javul, a relatív költségek csökkennek. A kormányzat több közvetlen és közvetett eszközzel járulhat hozzá a profitrealizálási feltételek javításához.

A stabil gazdasági és politikai környezet, a kiszámítható és csekély mértékű infláció, a kormány stabil, ritkán változó adópolitikája, a következetes monetáris politika – mind javítja a vállalati szektor kilátásait.

A vállalati jövedelmekre kivetett adók mérséklése nagyobb várható profitot eredményez, ami ugyancsak a beruházások növekedéséhez vezethet.

A termelékenység növekedését a kutatások támogatásával, a korszerű technikát képviselő beruházások kedvezményezésével serkentheti a kormány. Ezen eszközök alkalmazása azonban hatékony pénzfelosztást, a célok megfelelő kiválasztását teszi szükségessé.

Az infláció megfékezése

A termelést és a foglalkoztatást ösztönző állami beavatkozás csaknem mindegyik eszköze növekvő árszínvonalat eredményez, vagyis inflációs veszéllyel jár. Ebből logikusan az következik, hogy az inflációt a fent felsorolt beavatkozási módszerek ellentétes irányú felhasználásával lehet megfékezni.

Ha csökken az összkereslet, az bizonyosan mérséklődő inflációval jár. (Persze vannak kivételek is, ha a gazdaságban egyéb, a szokásos módszerekkel és modellekkel nem leírható folyamatok zajlanak.) A gazdaságpolitikusok hosszú időn keresztül úgy vélték, hogy az infláció és a munkanélküliség csak ellentétes irányban változtatható: az infláció megfékezése restrikciós politikát követel, ami a termelés csökkenését és a munkanélküliség növekedését eredményezi. Ma már világos, hogy ez a dilemma feloldható. A megoldás azonban nem egyszerűen azokkal az eszközökkel valósítható meg, amelyekről eddig szó esett. A monetáris és költségvetési politika mellett az árfolyamszabályozást, a külkereskedelmi politikát, a beruházások szabályozását, és végül de nem utolsó sorban a várakozások befolyásolását is alkalmazni kell. Csak egy soktényezős és összehangolt gazdaságpolitika képes féken tartani az inflációt.

Akármilyen jól kidolgozottak is azok a modellek, amelyekre a gazdaságpolitika épül, annak mindig számolnia kell olyan nehézségekkel, amelyek az állami beavatkozás jellegéből adódnak. Ezekről olvashatnak itt egy rövid összefoglalót.