Vissza Tovább

6. A tökéletes verseny, a monopólium és a duopólium összehasonlítása
Az egyes piaci formák közötti eltéréseket nem tudjuk a maga teljességében feltárni. A megismert egyszerű modellek csak azt teszik lehetővé, hogy a piaci forma megváltozásának hatását kimutassuk. Vagyis arra a kérdésre keressük a választ, hogy a keresleti függvény valamint a költségviszonyok azonos volta mellett milyen különbség van a piac egyensúlyi értékeiben, azaz az eladott mennyiségben és a piaci árban. Az összehasonlítás egyben alkalmat ad arra, hogy összefoglaljuk a piaci formákkal kapcsolatos ismereteket.

Vegyünk tehát egy homogéntermék-piacot, ahol a keresleti függvény lineáris, vagyis a már jól ismert inverz keresleti függvénnyel fogunk dolgozni:

(145)

További egyszerűsítésként feltételezzük, hogy a vállalatok – számuktól és méretüktől függetlenül – állandó határköltség mellett termelnek, és minden vállalati méret mellett ugyanaz a határköltség. Feltételezzük továbbá, hogy a határköltség megegyezik az átlagköltséggel, vagyis eltekintünk a fix költségektől.

Tökéletes verseny esetén adott feltételek között a piaci egyensúly akkor teljesül, ha a határköltség megegyezik a piaci árral. A 146. képletben felírt keresleti függvény esetére tehát érvényesülnie kell az

(146)

feltételnek. Ha a 146. képletből kifejezzük Q-t, akkor megkapjuk a tökéletes versenyző iparág optimális kibocsátását, vagyis a maximális profitot biztosító kínálatot.

(147)

Az egyensúlyi ár természetesen megegyezik a határköltséggel:

(148)

Ugyanilyen feltételek mellett egy monopólium annyit fog termelni, hogy a határköltség megegyezzen a határbevétellel.

(149)

Ebből a monopólium kínálata:

(150)

Az ehhez tartozó piaci ár pedig:

(151)

A monopólium adott feltételek között feleannyit termel, mint a tökéletesen versenyző vállalatok együttesen.

A tökéletes verseny és a monopólium kínálatának meghatározását a 109. ábrán is bemutatjuk.
109. ábra

A Cournot-duopólium vállalatainak kínálatát már hasonló feltételekkel határoztuk meg. A fejezet 133. képlete és 134. képlete szerint az egyes vállalatok kínálata megegyezik egymással, azaz:

(152)

Egy-egy duopolista kínálata tehát egyharmada a tökéletes versenyes kínálatnak, így a két vállalat együttesen a tökéletes verseny kínálatának kétharmadát értékesíti az adott feltételek között. Az ár természetesen alacsonyabb, mint monopólium esetén.

(153)

A Stackelberg-duopólium esetében a vezető vállalat kínálata azonos a monopólium esetében kialakuló kínálattal, ahogyan azt a 142. képletből láthatjuk. A két vállalat együttes kínálata pedig háromnegyede a tökéletes verseny kínálatának, vagy másképpen másfélszerese a monopólium kínálatának. A piacot egyensúlyba hozó ár pedig

(154)

Az összehasonlításból levonható legfontosabb következtetés az, hogy a legcsekélyebb mértékű verseny is kedvezőbb a fogyasztók számára, mint a monopólium. Sőt, ha valamely vállalat uralja is a piacot, a többi pedig alkalmazkodik hozzá, akkor is nagyobb értékesítésre és ezzel alacsonyabb árra számíthatnak a vevők, mint a monopólium esetében. Ezért nem felesleges az állami versenyszabályozás, amely igyekszik ezeket a feltételeket fenntartani.
Vissza Tovább