Tegyük fel, hogy az 1. vállalat a vezető, és a 2. vállalat a követő. Alkalmazzuk most is azt az egyszerűsítést, hogy a két vállalat határköltsége állandó és megegyezik egymással. A 2. vállalat reakciógörbéjét már ismerjük, hiszen az megegyezik a Cournot-modellben megismerttel. A 2. vállalat „készen” találja az 1. vállalat döntését, amit Q1-gyel jelölünk. Ehhez alkalmazkodva határozza meg azt a kibocsátási mennyiséget, ami – adott keresleti függvény mellett – a maximális profitot biztosítja számára.

(139)

Az első vállalat úgy hozza meg döntését, hogy tisztában van a piaci helyzettel, azaz tudja, hogy a piaci keresletet ketten fogják kielégíteni, és a 2. vállalat alkalmazkodni fog az ő döntéséhez. Ezért kínálatát úgy határozza meg, hogy bekapcsolja a 2. vállalat magatartására vonatkozó 139. képlet összefüggést is.

Az 1. vállalat összbevételét úgy határozza meg, hogy a lineáris keresleti függvényben a 2. vállalat termelését annak reakciófüggvényével helyettesíti. Így a 129. képlettel leírt profitfüggvény a következőképpen alakul:

(140)

140. képletből a szokásos módon kapjuk meg a maximális profitot biztosító értéket, azaz Q1 szerint deriváljuk és 0-val tesszük egyenlővé:

(141)

Ha 141. képletet Q1-re rendezzük, akkor megkapjuk az 1. vállalat optimális kínálatának nagyságát:

(142)

A második vállalat ehhez a döntéshez alkalmazkodik. A második vállalat kínálatának egyensúlyi értékét úgy kaphatjuk meg, ha 139. képletbe behelyettesítjük 142. képletet.

(143)

Az iparág összes kínálata:

(144)

Látható, hogy ebben a megközelítésben az összpiaci kínálat nagyobb, mint a Cournot-egyensúly esetén.