A tényezőpiaci egyensúly
A tényezőpiacon mindig származékos kereslet jelenik meg: a termelési tényezőket végső fogyasztásra kerülő termékek előállításához használják fel, végső soron fogyasztási cikkek előállítására. A vállalatok output-piaci helyzete befolyásolja a tényezőpiaci magatartását.
A tényezőpiacok szerkezetük alapján elvileg hasonlóképpen csoportosíthatók, mint a fogyasztási cikkek piaca. A tőkejavak, vagyis a beruházásokhoz szükséges eszközök kínálati oldala valóban nagyon hasonló. A keresleti oldal viszont még ezen a piacon is eltérően alakul, hiszen tudjuk, hogy a tőkejavak kereslete szorosan összefügg a finanszírozási és megtérülési lehetőségekkel, vagyis a pénztőke piacával. A kereslet származékos jellegű, nem közvetlenül a szükségletkielégítésből vezethető le. A tőkejavak vásárlóinak száma mindig sokkal kisebb, mint a fogyasztási cikkek esetében: gondoljunk csak arra, hogy hány cég vásárol Magyarországon hengerelt acélárut, és hányan vásárolnak paradicsomot? A tökéletes verseny feltételei ezért az ipari nyersanyagok piacán legfeljebb a tőzsdei termékek esetében, nemzetközi viszonylatban értelmezhető. A gépek, berendezések között természetesen sok olyan terméket találnunk, amelyet sokféle tevékenységhez, nagyszámú vállalat használhat. Így feltételezhetünk esetenként nagyszámú vevőt, és a fogyasztási cikk piachoz hasonló működést.
A munkapiac sajátossága elsősorban nem sajátos szerkezetéből adódik: egy-egy egyszerű munkafajtát, egy-egy szakmát sok cég keres és sok munkavállaló kínál. Ezen a piacon azonban nem működnek az árucserére jellemző alkudozási folyamatok, az adásvétel nem tárgyakra vonatkozik, hanem emberekre. Ezért itt egy sor állami szabályozás is érvényesül az emberi és munkavállalói jogok védelme érdekében.
1. A munkapiaci egyensúly kialakulásának néhány sajátossága
A munkapiacot ugyanúgy elemekre bonthatjuk, mint a termékpiacot: egy adott munkafajtát felhasználó vállalatok összessége adja a piaci keresletet; az adott munkát kínáló háztartások összessége pedig a piaci kínálatot. A piaci keresleti és kínálati függvények – a fogyasztási cikkek piacához hasonlóan – az egyéni keresleti és kínálati függvények összegzéséből adódnak.
A háztartások piaci munkakínálata szabályos alakot vesz fel: a munkabér növekedésével folyamatosan növekszik.
Egy munkafajta piaci kínálati függvényének fontos jellemzője, hogy nem az origóból indul, mert a munkavállalók csak egy minimális bérnél lépnek be az adott munka piacára. Ez a minimális bér a különböző munkafajták egybevetéséből és a létfenntartáshoz szükséges minimális bérösszegtől függ. Az előbbi tényező azt fejezi ki, hogy adott munkafajta piacára csak akkor lépnek be a munkavállalók, ha legalább akkora bért kapnak, mint egy másik foglalkozási ágban. Magasabb képzettséget igénylő munka esetén ez a piacra belépési ár összefügg a képzés alternatív költségeivel. Minél hosszabb képzési időt igényel adott foglalkozásra való felkészülés, annál magasabb a munka kínálatának alternatív költsége. Így a minimális munkabér, amennyiért adott munkafajtát kínálnak, egészen eltérő lehet.
 |
|
|
Összesített munkakereslet
A vállalatok egyéni munkakeresleti függvényeit hasonlóképpen összesíthetjük piaci keresletté, mint a háztartások egyéni keresletét.
A piaci munkakeresleti függvény kölcsönhatásban áll az output-piaccal. Ez a kapcsolat sokrétű, néhány elemét a vállalatok tényezőpiaci magatartásának elemzésekor bemutattuk. Most egy olyan sajátosságra hívjuk fel a figyelmet, ami csak a piaci keresleténél jelentkezik.
Ha a munkapiac változása miatt a vállalatok megváltoztatják output-piaci magatartásukat, akkor az megváltoztatja a kibocsátott termék árát, és ezzel a határtermék-bevételt. A visszahatás attól függ, hogyan hat a vállalatok magatartása az output árára, vagyis milyen az output piaci szerkezete. A kölcsönhatást egyetlen példán mutatjuk be, amely kiindulópontja lehet bonyolultabb piaci kapcsolatok elemzésének.
Vizsgáljuk meg azon vállalatok munkakeresletét, akik azonos terméket állítanak elő és mind az input-, mind pedig az outputpiacon tökéletes verseny van. Egy-egy vállalat munkakereslete függ a kibocsátott termék és a munka árától egyaránt. Egy versenyző vállalat számára azonban mindkét ár adottság, kereslete vagy kínálata nem befolyásolja annak nagyságát. A vállalatok együttes munkafelhasználása azonban befolyásolja az outputpiac helyzetét: ha mindegyik vállalat növeli a munkafelhasználást, akkor megnövekszik az output kínálata, ami a piaci ár változását eredményezheti.
Mindezek ismeretében kövessük végig, milyen hatást vált ki egy adott munkafajta piaci árának változása egy azonos terméket termelő iparág vállalatainak összesített munkakeresletére!
Ha a munka piaci ára csökken, akkor az egyes vállalat saját határtermék-bevételi függvénye alapján növelni fogja a munka keresletét. Ha mindegyik vállalat ezt teszi, akkor növekedni fog az iparág összes kínálata, egyelőre változatlan outputár mellett. A munka árának csökkenése ugyanis csökkenti a határköltséget, ami azonos ár mellett nagyobb termelés mellett biztosítja a maximális profitot. A vállalatok munkafelhasználásának növekedésével tehát az outputpiacon az iparági kínálati függvény jobbra tolódik. A kínálat növekedésével az output piaci ára csökken. A piaci ár csökkenése visszahat a tényezők határtermék-bevételére: a csökkenő ár hatására az egyéni munkakeresleti függvény balra tolódik. A vállalat munkakereslete kevésbé fog növekedni, mint változatlan outputár mellett.
2. Pénztőke piaci egyensúly
A háztartások tőkepiaci magatartása jövedelmük időbeli allokációját tükrözi. A pénztőke piacon végső soron a kamatláb függvényében jelentkeznek hitelkereslettel és –kínálattal. A vállalatok ugyancsak a kamatláb függvényében alakítják hitelkeresletüket, amelyet a beruházási (tőke)javak keresletének finanszírozására fordítanak.
A hitelpiacon így a vállalatok és a háztartások "szereposztása" összefonódik: mindkét szereplő lehet vevő és eladó egyaránt. Az eladói oldalon azonban a háztartásoknak van döntő szerepe.
Az összes hitelkereslet a vállalati és a háztartási szektor együttes keresletéből adódik. Mindkét szektor csökkenti a hitelkeresletet a kamatláb növekedésével. A hitelkínálat a háztartási szektor megtakarításaiból ered, amely a kamatláb növekedésével nő. Az egyensúlyi kamatláb a kereslet és kínálat metszéspontjában alakul ki.
 |
|
|
3. A gazdasági járadék
A tényezőpiacon az egyes eladók egységes áron adják a birtokukban levő termelési tényezőt. Az egyes eladók kínálati ára azonban eltérő, így mindazok, akiknek kínálati ára alacsonyobb, mint a piaci ár, többlethez jutnak. Hasonló többletet realizálnak a fogyasztók is – a piaci ár és egyéni keresleti áruk különbségeként fogyasztói többlethez jutnak. A vállalatok egyéni kínálati áruk és a piaci ár különbségeként realizálnak termelői többletet. Analóg módon mutathatunk gazdasági járadékot a termelési tényezők, ezen belül különösen a munka piacán.
A munkakínálati függvény általános alakja esetén csaknem bizonyos, hogy az egyensúlyi bér a minimális kínálati bérnél magasabb lesz. Ezért a munkavállalók a termelői járadékhoz hasonló járadékra tesznek szert. Ennek oka az, hogy a piacon megjelenő eladók többsége hajlandó lenne a piaci bérnél alacsonyabb bérért is dolgozni. Ugyanakkor minden munkavállaló azt a bért kapja meg, amit a „határmunkás” kap. A legkisebb bér és a piaci bér közötti különbség a munkavállalók gazdasági járadékává válik.
|
Az ábrán a gazdasági járadék nagyságát az ABPL* besatírozott terület nagysága mutatja. |
A termelési tényezők tulajdonosai ténylegesen hozzájutnak gazdasági járadékhoz, ha az általuk kínált termelési tényező piaci ára magasabb, mint az a minimális ár, amennyiért ezt a tényezőt meg lehetne vásárolni, azaz amennyiért hajlandóak lennének a tulajdonosok az adott tényezőt eladni.
A gazdasági járadék meghatározása tehát csaknem azonos a termelői járadékkal, az eltérés a realizáló személyében és módjában van.
A gazdasági járadék az a különbség, ami az adott termelési tényezőnek ténylegesen kifizetett összeg és az adott termelési tényező megszerzéséért minimálisan szükséges összeg között van.
Gazdasági járadékot természetesen nem csak a munkavállalók realizálnak, hanem bármelyik termelési tényező tulajdonosa, amelyiknél a piaci ár magasabb, mint az a minimális ár, amennyiért az adott termelési tényezőt meg lehetne szerezni.