A vállalat természetesen mindig arra törekszik, hogy a lehetőségek és adottságok alapján maximalizálja profitját. Mivel csak ketten vannak a piacon, ezért mindegyikük számíthat a rugalmas keresletre, ahogyan arról a monopolerővel rendelkező vállalatok esetében szóltunk. Mivel teljesen homogén terméket termelnek, ezért az egyéni keresleti függvényük meredeksége nem fog különbözni a piaci keresleti függvénytől, hiszen a vevőnek közömbös, melyiküktől vásárol, a vevő döntését csak az ár határozza meg. Mindegyik vállalat arra fog tehát törekedni, hogy a számára érvényes határbevételi függvény és saját határköltségének metszéspontjához tartozó kibocsátást valósítsa meg. Egyelőre azt fogjuk feltételezni, hogy a két vállalat határköltség-függvénye azonos, mert így kínálati magatartásuk nem függ a technikai feltételek különbségétől. Később ezt az egyszerűsítést fel fogjuk oldani.

Kövessük nyomon az egyes számú vállalat döntéseit! Ha a kettes vállalat nem termelne semmit, akkor az egyes számú vállalat úgy viselkedne, mint a monopólium, és a saját határköltsége és a piaci keresleti függvényből levezetett határbevételi függvény metszéspontjához tartozó mennyiséget kínálná. Ha a kettes számú vállalat mondjuk Q₂ mennyiséget termel, akkor az egyes számú vállalat bármely piaci ár mellett csak az összkeresletnek ennyivel csökkentett értékét elégítheti ki, ezért az egyéni keresleti függvénye az origó felé tolódik párhuzamosan Q₂-vel. Most az ebből származtatott határbevételi függvényen kell megkeresnie a profitmaximumot biztosító termelési mennyiséget. Így a kettes számú vállalat minden kibocsátási szintjéhez hozzárendelhető az egyes számú vállalat számára maximális profitot biztosító kínálat. Az egyes számú vállalat kínálata természetesen folyamatosan csökken, ahogyan a kettes számú vállalat kínálata növekszik. Mikor nem fog termelni az egyes számú vállalat? A kérdésre könnyen válaszolhatunk, ha a fent leírt folyamatot ábrázoljuk. A továbbiakban az elemzések megkönnyítése érdekében konstans határköltséggel fogunk dolgozni.