Vissza

A vállalat természetesen mindig arra törekszik, hogy a lehetőségek és adottságok alapján maximalizálja profitját. Mivel csak ketten vannak a piacon, ezért mindegyikük számíthat a rugalmas keresletre, ahogyan arról a monopolerővel rendelkező vállalatok esetében szóltunk. Mivel teljesen homogén terméket termelnek, ezért az egyéni keresleti függvényük meredeksége nem fog különbözni a piaci keresleti függvénytől, hiszen a vevőnek közömbös, melyiküktől vásárol, a vevő döntését csak az ár határozza meg. Mindegyik vállalat arra fog tehát törekedni, hogy a számára érvényes határbevételi függvény és saját határköltségének metszéspontjához tartozó kibocsátást valósítsa meg. Egyelőre azt fogjuk feltételezni, hogy a két vállalat határköltség-függvénye azonos, mert így kínálati magatartásuk nem függ a technikai feltételek különbségétől. Később ezt az egyszerűsítést fel fogjuk oldani.

Kövessük nyomon az egyes számú vállalat döntéseit! Ha a kettes vállalat nem termelne semmit, akkor az egyes számú vállalat úgy viselkedne, mint a monopólium, és a saját határköltsége és a piaci keresleti függvényből levezetett határbevételi függvény metszéspontjához tartozó mennyiséget kínálná. Ha a kettes számú vállalat mondjuk Q2 mennyiséget termel, akkor az egyes számú vállalat bármely piaci ár mellett csak az összkeresletnek ennyivel csökkentett értékét elégítheti ki, ezért az egyéni keresleti függvénye az origó felé tolódik párhuzamosan Q2-vel. Most az ebből származtatott határbevételi függvényen kell megkeresnie a profitmaximumot biztosító termelési mennyiséget. Így a kettes számú vállalat minden kibocsátási szintjéhez hozzárendelhető az egyes számú vállalat számára maximális profitot biztosító kínálat. Az egyes számú vállalat kínálata természetesen folyamatosan csökken, ahogyan a kettes számú vállalat kínálata növekszik. Mikor nem fog termelni az egyes számú vállalat? A kérdésre könnyen válaszolhatunk, ha a fent leírt folyamatot ábrázoljuk. A továbbiakban az elemzések megkönnyítése érdekében konstans határköltséggel fogunk dolgozni.

Az ábrán D a piaci keresleti függvény, MC1 az egyes számú vállalat határköltsége. Ha a kettes számú vállalat Q21 mennyiséget termel, akkor az egyes vállalat kínálata Q11, amit a D1 keresleti függvény segítségével határozhattunk meg. Ha a kettes vállalat annyit termel, hogy a keresleti függvény D3 lesz, akkor az egyes vállalat kínálata nulla. Az egyes vállalat egyéni keresleti függvénye akkor tolódik D3-ba, ha a kettes vállalat éppen annyit termel, amekkora mennyiségnél az egyes vállalat határköltsége metszi a piaci keresleti függvényt. Az ábrán ezt Q0-val jelöltük. Az ábrából leolvasható, hogy az egyes számú vállalat akkor hagy fel a termeléssel, akkor lép ki a piacról, ha a kettes számú vállalat a tökéletes versenyes helyzetnek megfelelő mennyiséget kínálja. (Azt a mennyiséget, amely mellett a határköltség megegyezik az árral.) Az ábrán megjelölt pontokból egy olyan függvényt szerkeszthetünk, amely megmutatja, hogy az egyes számú vállalat profitmaximumot biztosító kínálata hogyan függ a kettes számú vállalat termelésétől.

Az egyes számú vállalat reakciógörbéjét a 105. ábrán láthatjuk.
105. ábra
Az ábrán a vízszintes tengelyen ábrázoltuk az 1. vállalat termelését, a függőleges tengelyen a 2. vállalatét. Ha a 2. vállalat nem termel, akkor az 1. vállalat termelése megegyezik a monopolista kibocsátással. Az 1. vállalat kilép a piacról, ha a 2. vállalat annyit termel, mint a tökéletes versenyes iparág. Ez utóbbi természetesen jóval nagyobb mennyiség, mint a monopóliumé lenne, ezért a tengelymetszet nagyobb termelésnél van.
Vissza