Képzeljünk el egy cipőgyárat, amelyik szandálokat és csizmákat is termel. A két termék termeléséhez csaknem azonos felszerelésre, gépekre és azonos képzettségű munkaerőre van szükség. A vállalatvezetésnek ismernie kell a két termék termelésének technikai lehetőségeit és azok költségeit, hogy dönteni tudjon a termelés optimális összetételéről.

A transzformációs görbe egyes pontjait úgy kapjuk meg, ha felmérjük: mennyivel kell csökkenteni a szandálgyártást ahhoz, hogy egységnyivel növeljük a csizmatermelést. Tegyük fel, hogy minkét termék termeléséhez ugyanazt a tőkefelszerelést használjuk. Ebben az esetben csak a felhasznált munkát kell átcsoportosítani. Ha a két termék termelése összekapcsolható - így például azonos műveleteket gyorsabban lehet elvégezni, bizonyos munkamegosztási lehetőségeket ki lehet használni - akkor az együttes termelés kevesebb összmunkát igényel, mintha külön-külön állítanánk elő ugyanazt a mennyiséget. Adott munkamennyiség esetén ez azt jelenti, hogy az együttes termeléssel több terméket tudunk előállítani, mint a párhuzamos termelés esetén. Transzformációs görbénk alakja tehát elsősorban attól függ, ki lehet-e használni az együttes termelésből adódó előnyöket és fokozni lehet-e vele a munka termelékenységét. Ábránkon egy olyan esetet ábrázoltunk, amikor létezik ez az előny. Ezt a T1 és T2 konkáv függvény jelöli.

Ha munkásainkat két olyan üzem között kell megosztani, amelyek közül az egyik szandált, a másik csizmát készít, akkor a két termék termelési lehetőségeit egy egyenes vonal határozza meg, amelynek meredeksége a két termék termelésében a munka termelékenységének arányától függ. Ábránkon ezt az esetet a Q1 és Q2 egyenesek jelölik. Ha az együttes termelés transzformációs görbéje egyenes, akkor a vállalatnak sem haszna, sem vesztesége nincs a termékkombinációkból. Ekkor ugyanis csak annyit tud termelni a két termékből, mint a párhuzamos termelés esetén.