Az egyensúlyi ütem meghatározása érdekében azt kell vizsgálnunk, hogy miből fakad a kereslet és a kínálat növekedése. Ha a gazdasági szereplők magatartása változatlan, akkor az összkereslet növekedését a beruházás növekedése idézi elő, a jól ismert multiplikátorhatáson keresztül. Legegyszerűbb esetben a multiplikátor nagysága 1/s.

(115)

A növekvő keresletet viszont csak növekvő tőkeállománnyal lehet kielégíteni. Az ehhez szükséges tőkenövekmény mértékét a tőkekoefficiens (K/Y) segítségével határozhatjuk meg. (Emlékeztetőül: a tőkekoefficiens azt fejezi ki, hogy egységnyi kibocsátáshoz mennyi tőkére van szükség. Jelöljük a tőkekoefficienst v-vel!)

(116)

A tőkeállomány növekménye viszont nem más, mint a nettó beruházás. Egyensúly esetén a beruházás megegyezik a megtakarítással, így:

(117)

A 117. képlet újra a hosszú távú fogyasztási függvény alapján határoztuk meg a megtakarítások értékét. A 116. képletnek és a 117. képletnek egyidejűleg kell teljesülnie: a kereslet kielégítéséhez szükséges beruházásnak meg kell egyeznie az árupiaci egyensúlyt biztosító beruházással:

(118)

Fejezzük ki a 118. képletből a kibocsátás növekedési ütemét, -t!

(119)

Ez jelenti a keynesiánus növekedési modell egyensúlyi ütemét.

Az egyensúlyi növekedési ütem a keynesiánus modellben biztosítja a tőkeállomány teljes kihasználását, valamint a kereslet és a kínálat összhangját, tehát azonos ütemű növekedését. Ezt a növekedési ütemet a megtakarítási hányad és a tőkekoefficiens hányadosa határozza meg.