3. A keynesiánus növekedési elmélet

A keynesiánus modell feltevései szerint a gazdasági mechanizmusok nem gondoskodnak arról, hogy megvalósuljon a teljes foglalkoztatás. Ezért a kibocsátás növekedését a tőkeállomány növekedése korlátozza. Az egyensúlyi növekedés vizsgálatánál tehát a beruházások szerepére kell koncentrálnunk. A tartós munkanélküliség léte ugyanakkor még egy fontos következménnyel jár: az egyensúlyi kibocsátás nagyságát a keresleti oldal határozza meg.

A keynesiánus növekedési modellek egy olyan egyensúlyi növekedési ütemet keresnek, amely mellett az összkereslet és az összkínálat egyensúlya fennmarad, vagyis az összkereslet és az összkínálat azonos ütemben növekszik.

Az egyensúlyi növekedési ütem meghatározása érdekében a kereslet növekedését helyezik középpontba, de megvizsgálják a teljes foglalkoztatást biztosító növekedés feltételeit is.

A keynesiánus növekedési elméletek a természetes és egyensúlyi növekedési ütem eltérése, az eltérés iránya és változása alapján alakították ki konjunktúra-elméletüket is, amellyel a gazdaság szabályos ingadozásait magyarázzák. A konjunktúra-elméletek a makroökonómia egyik legizgalmasabb területét jelentik, hiszen nem csak a gazdaságban kialakuló szabályos ingadozások okait igyekeznek feltárni, hanem egyúttal megalapozzák azokat a gondolatokat is, amelyek az ingadozások megakadályozásához, elkerüléséhez szükséges eszközök kimunkálásához vezetnek. Ezzel pedig lehetővé vál(ha)t egy olyan gazdasági eszközrendszer kimunkálása, ami a piac működéséből fakadó károkat minimálisra mérsékelheti.