A társadalmi és egyéni határhaszon és határköltség sok esetben nem esik egybe. Vegyük például azt az alumíniumgyárat, amely egy folyó mellé települt, s jelentős költségcsökkentést érhet el azzal, hogy a szennyezőanyagokat nem biztonságos helyen tárolja, hanem egyszerűen a folyóba önti. Ugyanennek a folyónak az immár szennyezett vizét egy mezőgazdasági kisszövetkezet is felhasználja, s a talajba került szennyezőanyag nem csak a szövetkezetnek okoz veszteséget - a termésátlag csökkenése miatt -, hanem azoknak a fogyasztóknak is, akik a termelő erősen szennyezett gyümölcsét fogyasztják. Ha ebben a helyzetben kiszámítjuk az egyéni határköltségek összegét, akkor azt tapasztaljuk, hogy ez messze elmarad a társadalmi határköltségtől, hiszen a vállalat környezetszennyező tevékenysége többletköltséget ró az egész társadalomra, gondoljunk csak a megnövekedett egészségügyi kiadásokra. A másik oldalon a környezetszennyezés csökkenti minden egyes outputszintre nézve a társadalmi határhaszon nagyságát, egyrészt csökken a mezőgazdasági kisszövetkezet profitja az elmaradt bevétel révén, másrészt a fogyasztói társadalom tagjai is úgy érezhetik, hogy valamilyen káruk származik abból, hogy nem ép, egészséges gyümölcsöt fogyaszthatnak.