Az infláció a pénz elértéktelenedését, vásárlóerejének csökkenését jelenti.

A makroökonómia egyik kulcsfogalma az árszínvonal, az áruárak átlagos nagysága. Ha az árszínvonal nő, akkor egységnyi pénzért kevesebb jószág kapható, mint korábban, a pénz vásárlóereje csökken. A makroökonómiában az infláció fogalmát az árszínvonal változásaként határozzuk meg.

Az infláció az árszínvonal tartós növekedése.

A tartós jelző egyrészt azt jelenti, hogy hosszabb időtartamon keresztül emelkednek az árak, valamint azt is, hogy az árszínvonal-növekedést a későbbiekben nem követi árszínvonal-csökkenés.

Az infláció nagyságát az árszínvonal változásával mérjük.

Az inflációs ráta az árszínvonal növekedési üteme két időpont, vagy két időszak között.

Az inflációs ráta, vagy más szóval az infláció üteme úgy számítható ki, hogy egy adott időpont árszínvonalát viszonyítjuk egy korábbi időpont árszínvonalához, vagy egy adott időszak átlagos árszínvonalát viszonyítjuk egy korábbi időszak átlagos árszínvonalához.

Ez a meghatározás az infláció lényegének legtágabb megfogalmazása. Magában foglalja az elfojtott infláció esetét, amikor az állam árszabályozó beavatkozása megakadályozza, hogy a keresletnek a kínálatnál gyorsabb növekedése az árak emelkedéséhez vezessen. Azon áruk esetében, ahol a rögzített ár melletti kínálat kisebb a keresletnél, a vevők egy része nem jut vásárláshoz, ezért kényszerből valamilyen más áruval helyettesíti az eredetileg megvenni kívánt jószágot, vagy átmenetileg nem költi el jövedelmének ezt a részét, azaz kényszermegtakarítást végez. A rejtett infláció esetén az árak növekednek, de ezt a növekedést a statisztika nem mutatja. A pult alól adott árukért a vásárlók többet fizetnek, mint amennyi a pénztárba kerül bevételként. A vállalatok rontják az áruk minőségét, azaz a vásárlók kevesebb használati értékhez jutnak ugyanannyi pénzért, mint korábban. Mindkét esetben kevesebbet kapnak pénzük egységéért, mint korábban.