Az árupénz

A történelem során voltak olyan pénzformák, amelyek maguk is megtermelt javak voltak, a piaci közvetítő és értékmérő szerep mellett valamilyen más szükségleletet is ki lehetett elégíteni velük. Ezeket árupénznek nevezzük. Az árupénz legfontosabb jellemzőjét, hasznossága mellett, annak belső tartalmi értéke határozta meg.

37. ábra

Csereeszközként való felhasználáskor az egyes áruféleségekből a vevőnek rendszerint annyit kellet az eladónak átadnia mint amennyi a megszerezni kívánt termék. belső tartalmi értéke –egyenértéke- képviselt .

Az árupénz használatát nagymértékben korlátozta, hogy:

• a csere lebonyolítására csak akkor kerülhetett sor ha mindkét fél felismerte az árupénznek számára fontos használati értékét;
  
• az árupénz belső tartalmi értékének nehézkes azonosíthatósága miatt, vitatható (kétséges) volt az egyenérték megállapítása egyrészt, másrészt pedig az adott árupénzt nem lehetett egyenérték szerint törtrészekre felosztani;
  
• az árupénzként használt termékek, szükségletkielégítő tulajdonságuk révén, ugyanúgy elhasználódtak (kikerültek a forgalomból) mint minden más gazdasági jószág.
  
  

A klasszikus pénz

Az árupénzek közül legtovább és legszélesebb körben a nemesfémekből készült javakat használták. Mivel ezek rendszerint nem létfontosságú szükségletek kielégítését szolgálták (mint pl. az ékszerek, dísztárgyak, stb.), így tartósan és kiválóan alkalmassá váltak a pénz szerepének betöltésére:

• Viszonylag kis mennyiségben is, nagy értéket képviseltek és bármilyen áru ellenértékeként elfogadták;
  
• Egységnyi darabjukból pénzként, akár a tört részeket is használhatták;
  
• Pénzként egyetlen tulajdonságuk, az általánosan elismert csereeszköz szerepük dominált;
  
• Fizikai elhasználódásuk valószínűsége minimális volt, így tartósan megőrizhették alapvető tulajdonságaikat;
  
• Egy ma eladott termék ellenértékét, ebben a pénz formában, mint vásárlóerőt tartalékolni lehetett egy későbbi vásárlás esetére.
  
  

A pénz történeti fejlődésének következő szakaszát a pénzhelyettesítő bankjegy megjelenése és elterjedése jelentette. A bankjegy, felfogható úgy mint adósságlevél, vagy aranypénzre szóló követelés. Adásvételkor tulajdonképpen az aranyat helyettesítette mint tárgyiasult fizetőeszközt. Névértékének aranyfedezetét a bankjegy kibocsátója szavatolta .

Az aranypénzrendszerben az igazi pénz az arany, amely a bankoktól függetlenül is lehet pénz. A gazdaságban működő pénzhelyettesítők, a papírpénz vagy a bankjegy , majd később a bankszámlapénz is a bankoktól függően pénzek, hiszen azokat a bankok teremtik.

A modern pénz

Napjainkban a nemesfémek már teljesen elvesztették korábbi pénz szerepüket, és legfeljebb vagyontartási eszközként működnek. A 20. században az aranyat fokozatosan megfosztották a pénzfunkcióktól, és helyébe saját értékkel nem bíró eszközöket ültettek.

A minőségi változás - a pénzteremtés - akkor következik be, amikor a bank bankjegyben, vagy folyószámlán nyújt hitelt. Az új pénzhelyettesítő már nem az arany tükörképe, gyakorlatilag "új pénz", amivel fizetni lehet. Hitelpénzként mindaddig funkcionál ez a "teremtett pénz" amig azt vissza nem fizetik (bankjegyben, vagy a bankszámla-követelés csökkentésével).

A modern gazdaságban a pénzforgalom jelentős részét kézzel már nem is fogható eszközökkel – elektronikus jelek formáját öltő számlapénzzel – bonyolítják le. Akár azt is mondhatjuk, hogy a pénz most jutott el igazi lényegéhez: a bankjegyként használt színes papírok csak pénzként jelentenek értéket, és csak azoknak értékesek, akik azt pénzként használják. A forgalomból kivont tízforintos bankjegy legfeljebb történelmi emlékként „értékes”.

Miért fogadunk el egy önmagában értéktelen bankjegyet vagy számlaegyenleget pénzként? Azért, mert tudjuk, hogy bármikor bármit vásárolhatunk vele, vagyis mert mindenki más is elfogadja. A saját értékkel nem bíró pénzt a gazdasági szereplők bizalma és az állami törvények együttesen teszik általános csereeszközzé.