A bővítő beruházások nagysága elsősorban a tervezett kibocsátás növekedésétől függ. A kibocsátásnövekmény és a tőkejavak hatékonysága együtt meghatározza a szükséges nettó beruházás értékét. Így tehát a tervezett kibocsátás alapján meghatározhatjuk a beruházási igényt.

A hatékonyságot úgy definiáltuk, mint egységnyi inputra jutó kibocsátást. Ha a hatékonyságot egyetlen termelési tényezőre és egyetlen kibocsátott termékre vonatkoztatjuk, akkor termelékenységnek nevezzük. A termelékenységet kétféleképpen mérhetjük: az összes termelés és az összes input arányával vagy a termelésváltozás és az inputváltozás arányával. Ha az összes termelést viszonyítjuk az összes input mennyiségéhez, akkor átlagos termelékenységről, vagy röviden átlagtermékről beszélünk. A tőke átlagtermelékenysége azt fejezi ki, hogy a rendelkezésre álló teljes tőkeállomány egy egységére mennyi jut a teljes kibocsátásból. Ha K-val jelöljük a teljes tőkeállományt, akkor a tőke átlagtermelékenysége: Y/K. A tőke határtermelékenysége azt fejezi ki, mennyivel változik a kibocsátás, ha egy egységgel változtatjuk a tőkeállományt:. Lineárisan homogén termelési függvény esetén a tőkeállomány növelésével ceteris paribus a tőke határtermelékenysége csökken. Ha azonban arányosan növeljük a többi termelési tényezőt is, akkor a tőke határtermelékenysége állandó és megegyezik az átlagtermelékenységgel. Az árupiaci egyensúlyt vizsgáló modell feltételei között szerepelt, hogy a kínálat rugalmasan alkalmazkodik a kereslethez. Ezért feltételezhetjük azt is, hogy a tőkeállomány növekedéséhez mindig igazodik a többi termelési tényező növekedése, így a tőkeállomány határtermelékenységét állandónak tekinthetjük.

A termelékenységi mutatók reciprokával határozhatjuk meg a kibocsátás növekedésének tőkeigényét. A K/Y arány azt fejezi ki, hogy egységnyi termeléshez mennyi tőkére van szükség. Ezt a mutatót tőkeigényességnek, vagy tőkekoefficiensnek nevezzük.

A tőkekoefficiens ismeretében meghatározhatjuk egy adott kibocsátás-változás beruházásigényét:

(54)