| Vissza |
A fogyasztói magatartás - fogyasztási modellek
A fogyasztási függvény bemutatásakor egy implicit feltevéssel éltünk: a fogyasztási kereslet mindig az adott időszakban realizált jövedelemtől függ. Tapasztalatból tudjuk azonban, hogy a fogyasztók költekezéseit nem csak az adott időszak jövedelme befolyásolja, hanem például a jövedelem alakulásának tendenciája is. Ha egy család reáljövedelme csökken az előző évhez képest, akkor fogyasztását rendszerint lassabban mérsékli, igyekszik fenntartani korábban megszokott fogyasztási szintjét. Fordított esetben – a jövedelem növekedésekor – pedig előfordul, hogy nem növeli arányosan fogyasztását, hanem inkább a megtakarítást növeli. De nemcsak a múltbeli jövedelem, hanem a jövőre vonatkozó várakozások is befolyásolják a fogyasztást: azok a családok, amelyek jelentős jövedelemnövekedésre számítanak, szívesen vesznek fel nagyobb összegű hiteleket, hogy a várható nagyobb jövedelmet már korábban elkölthessék. Mindezek a tapasztalatok már önmagukban is kérdésessé teszik az eddig alkalmazott feltételezésünk jogosságát, illetve felvetik a fogyasztási függvény módosításának igényét.
1. A keynesi modell és a tapasztalatok
Az előzőekben megismert fogyasztási függvény Keynes eredeti, 1936-ban kiadott könyvében megfogalmazott hipotézisét tükrözi . Keynes elmélete jelentős fordulatot jelentett a makroökonómia és a fogyasztás elméletének történetében, mert először kapcsolta össze a fogyasztási keresletet a jövedelmek alakulásával. Foglaljuk össze röviden, melyek a keynesi modell legfontosabb jellemzői:
- A modell az abszolút jövedelemhipotézisre épül, mely szerint egy adott időszak fogyasztási kereslete az adott időszakban realizált jövedelemtől függ.
- A jövedelem növekedésével a fogyasztás részaránya csökken, a megtakarítási hányad pedig növekszik. Ennek magyarázatát Keynes egyrészt a fogyasztói magatartás azon jellegzetességében találta meg, hogy a jövedelem csökkenésével a háztartások nem csökkentik arányosan fogyasztásukat, hanem igyekeznek megtartani korábbi fogyasztási szintjüket. Másrészt egy adott időszakon belül is azt tapasztalta, hogy a nagyobb jövedelmű háztartások jövedelmük nagyobb hányadát fordítják megtakarításra.
- Az előző tulajdonságból következik, hogy a fogyasztási határhajlandóság kisebb, mint a fogyasztási hányad:
Ez a feltevés nagyon kényelmes a makroökonómiai elemzések során, hiszen egy egyszerű fogyasztási függvénnyel van dolgunk. Kérdés azonban, hogy mennyiben tükrözi a fogyasztás valóságos alakulását, alkalmas-e arra, hogy segítségével a fogyasztási kereslet változását előrejelezzük? A válaszhoz a fogyasztási kereslet tényleges alakulását kellett megvizsgálni – mégpedig minél hosszabb időszakban, hogy a gazdasági ingadozások hatásait kiszűrhessék. A vizsgálatok részben igazolták, részben azonban cáfolták Keynes feltevéseit.
A legrészletesebb elemzést Simon Kuznets (ejtsd: kuznyec) végezte el, csaknem 100 év adatait dolgozta fel és felbecsülte a fogyasztás alakulását. Kuznets eredményei közül a legfontosabb az a következtetés, hogy rövid távon – néhány év alatt – a fogyasztási hányad a jövedelem változásával ellentétes irányban változik – fellendülés idején csökken, visszaesés idején pedig növekszik. Hosszú távon – 10-30 év átlagában – a fogyasztási hányad állandónak bizonyult. A II. világháború előtti évtized adataiból Kuznets egy 0,74 értékű fogyasztási határhajlandóságot kapott. Az 1970-es években azonban a fogyasztási határhajlandóság már 0,9 körül alakult.
A tapasztalatok alapján a fogyasztási kereslet következő tulajdonságait állapították meg a kutatók:
- A lakosság egyes jövedelemcsoportjainak elemzése azt mutatja, hogy egy adott időszakban (adott nemzeti jövedelem mellett) a magasabb jövedelmű csoportok fogyasztási hányada kisebb. A jövedelem növekedésével a fogyasztási hányad csökken.
- Egy gazdasági ciklus, 4-5 év alatt – ami a makroökonómiában rövid távnak számít – a fogyasztási hányad csökken a jövedelem növekedésével. Ha tehát a jövedelem ingadozik, akkor a fogyasztási határhajlandóság kisebb, mint a fogyasztási hányad.
- Hosszú távon a fogyasztási hányad állandó, a fogyasztási határhajlandóság megegyezik a fogyasztási hányaddal.
- A hosszú távú fogyasztási arány idővel (nagyon hosszú távon) növekszik.
Az elmondottakat illusztrálja a 21. ábra.
Ezeket a jelenségeket már nem lehetett az abszolút jövedelemhipotézis alapján megmagyarázni. Arra is több jel utalt, hogy a fogyasztás nemcsak a jövedelemtől, hanem a vagyon nagyságától is függ.
A fogyasztás fenti tulajdonságainak magyarázatára három fontos és sokak által elfogadott elmélet született: a relatív jövedelemhipotézis, a permanens jövedelemhipotézis és az életciklus-elmélet. A következőkben röviden bemutatjuk ezen modellek lényegét.
2. A relatív jövedelemhipotézis
A fogyasztási kereslet magyarázatára elsőként James Duesenberry (ejtsd: djuzenberri) készített egy széles körben elterjedt modellt. A modell arra a hipotézisre épül, hogy egy adott időszak fogyasztása az adott időszak jövedelme mellett a jövedelem korábbi alakulásától is függ. Az egyének fogyasztási színvonala az addig elért legmagasabb jövedelmüktől függ. Ha a jövedelem csökken a korábbi jövedelemhez képest, akkor az egyének közvetlenül nem vagy alig mérséklik a korábban megszokott fogyasztásukat. Ez a hatás azonban aszimmetrikus, mert ha a jövedelem növekszik a korábbi csúcshoz képest, akkor ezzel arányosan növekszik a fogyasztás is. Ezt a jelenséget „racsni-hatás”-nak nevezik.
Hosszú távon az ilyen fogyasztói magatartás állandó fogyasztási hányadot eredményez. Rövid távon azonban a jövedelem csökkenésével a fogyasztási hányad növekszik, a fogyasztási határhajlandóság kisebb lesz, mint a fogyasztási hányad.
A relatív jövedelemhipotézisre épülő fogyasztási függvényt a
22. ábrán mutatjuk be.
Az ábrán vastagon jelzett vonal a fogyasztási függvény, ha az aktuális jövedelem megegyezik az addigi legmagasabb jövedelemmel. Ebben az esetben a fogyasztási hányad állandó. Ha az aktuális jövedelem például Y0, akkor a fogyasztási kereslet C0. Ha a jövedelem csökken Y0-ról Y1-re, akkor a fogyasztás C1-re csökken. A fogyasztás tehát nem csökken arányosan a jövedelemmel. Rövid távon a megtakarítás változik úgy, hogy továbbra is fenntartható legyen a korábbihoz közeli fogyasztási szint.
Ha a jövedelem növekszik Y0-ról Y2-re, akkor a fogyasztás a jövedelem növekedésével arányosan emelkedik és C2-re nő. Ha azonban innen csökken a jövedelem vissza Y0-ra, akkor a fogyasztás már nem C0, hanem C3 lesz, mert a fogyasztás már a nagyobb jövedelemhez igazodik.
A relatív jövedelemhipotézis tehát magyarázatot ad a rövid távú és a hosszú távú fogyasztás eltérő alakulására, de ez az elmélet nem illesztette be a vagyon hatását a fogyasztási modellbe.
3. Az életciklus-elmélet
Az életciklus-elmélet szerint az egyének fogyasztásukat teljes életükre tervezik meg. Ennek során arra törekednek, hogy egész életükre nagyjából állandó vagy enyhén növekvő fogyasztást tudjanak biztosítani. A jövedelemhez azonban nem egyenletesen jutnak hozzá: a fiatalkori jövedelmük alacsony, majd életük végén egyáltalán nem tudnak munkajövedelemre szert tenni. Ezért megtakarításaikat úgy kell alakítani, hogy a felhalmozott vagyon biztosítsa életük végén is a kialakított fogyasztási szintet. Az életciklus elején viszont hiteleket kell felvenni a kívánt fogyasztás elérése érdekében. Ezeket a hiteleket az életciklus közepén szerzett jövedelemből kell majd visszafizetni.
A következőkben az életciklus-modell egyszerűsített változatát fogjuk bemutatni, amelyben néhány tényezőtől eltekintünk. Így a legfontosabb egyszerűsítés az, hogy eltekintünk az idő szerepétől a jövedelemszámításoknál. Vagyis nem vesszük figyelembe, hogy a különböző időpontokban realizált jövedelem nem azonos értékű. Ennek jelentőségét hamarosan megértjük, ha a beruházások vizsgálatánál megismerkedünk a jelenérték-számítással. Másik fontos egyszerűsítés, hogy minden évben azonos nagyságú jövedelmet feltételezünk, tehát nem vesszük figyelembe azt a tényt, hogy az emberek általában az életpálya kezdetén növekvő, majd az életpálya vége felé csökkenő jövedelmet realizálnak. Modellünkben figyelmen kívül hagyjuk a megtakarítással szerzett vagyon jövedelmét. Feltételezzük továbbá, hogy a megtakarításnak csak egyetlen célja van: a jövőbeni fogyasztás biztosítása. Ezt ugyanis csak a korábbi megtakarítás teszi lehetővé az inaktív életszakaszban: a modellben nincs sem kötelező nyugdíjjárulék, sem garantált állami nyugdíj. Végezetül eltekintünk az örökölt vagyon szerepétől is, modellünkben a vagyon forrása kizárólag az élet során realizált jövedelem.
Az életciklus a jövedelem és fogyasztás tervezési periódusa. Az életciklus első éve tehát az önálló jövedelemszerzéssel, a felnőtt korral kezdődik és a várható élettartamot öleli fel. A modellt az egyéni fogyasztói magatartás alapján mutatjuk be, de a modell hívei szerint ugyanez érvényes a fogyasztók összességére is.
Tegyük fel, hogy fogyasztónk életciklusa T év és ebből TJ évig tud dolgozni és keresni. Az éves (átlagos) reálbért jelöljük J-vel, akkor az élet során szerzett teljes jövedelem: 
. Ez a teljes jövedelem meghatározza az életciklus alatti fogyasztás maximális nagyságát, ezt az összeget lehet fogyasztásra fordítani. Ha az átlagos éves fogyasztást C-vel jelöljük, akkor az életciklus egészére a következő összefüggésnek kell érvényesülnie:
Tegyük fel, hogy fogyasztónk célja az, hogy a teljes életciklus alatt, minden évben ugyanakkora nagyságú fogyasztást tudjon elérni, függetlenül attól, hogy realizál-e jövedelmet vagy sem. Ez a célkitűzés akkor valósul meg, ha az összjövedelem egy évre jutó nagysága állandó:
Az egy évre jutó fogyasztás nagyságát tehát a TJ/T hányados határozza meg, vagyis a munkával töltött évek és a teljes életciklus aránya. Ez a hányados egyben megadja a fogyasztási hányadot, C/J-t, ami kifejezi, hogy egy év jövedelméből mennyit lehet fogyasztásra fordítani.
A megtakarítás nagysága az a jövedelem, amit nem költenek el fogyasztásra.
A megtakarítási hányad, S/J ugyancsak attól függ, hogyan oszlik meg az életciklus a kereső és az inaktív évek között, de ennek nagyságát az inaktív évek és a teljes életciklus aránya határozza meg. Itt is érvényesül tehát az a szükségszerű összefüggés, hogy a megtakarítási és a fogyasztási hányad összege egy.
Mivel megtakarítás csak a jövedelemszerző időszakban lehetséges, és éppen akkorának kell lennie, mint amekkora a fogyasztás nagysága a jövedelem nélküli időszakban, ezért a következő egyenlőségnek is érvényesülnie kell:
Amíg a fogyasztó megtakarít, addig növekszik a vagyona. Mivel azonban e vagyongyűjtés egyetlen célja az inaktív évek alatti fogyasztás biztosítása, ezért a vagyont az életciklus végére feléli. A jövedelem, a fogyasztás és megtakarítás valamint a vagyon alakulását mutatja a 23. ábra.
Az egyszerűsítések fokozatos feloldásával egyre pontosabban tudjuk leírni a fogyasztói magatartást. A modell kiterjesztésének lehetőségei közül példaként az örökölt vagyon hatását mutatjuk be.
Akinek a munkajövedelmen kívül örökölt vagyona is van, az ezzel a vagyonnal növelheti a fogyasztás nagyságát. Tegyük fel, hogy a vizsgált háztartás Ö nagyságú reálvagyont örökölt, amivel az életciklus kezdetén rendelkezik. Ehhez a vagyonhoz járul hozzá a munkából származó jövedelem, amit továbbra is évente azonos összegűnek feltételezünk. A T évi fogyasztás összegét most már az örökölt vagyon és a munkával szerzett jövedelem együttesen biztosítja:
Így az éves fogyasztás nagysága az örökölt vagyon nagyságától, a szerzett jövedelem nagyságától, valamint a munkában töltött évek és a teljes életciklus arányától függ.
Az örökölt vagyonból fogyasztásra fordított hányad az életciklus hosszától függ, míg a jövedelem fogyasztásra fordított hányadát továbbra is a munkával töltött évek és a teljes életciklus aránya határozza meg.
Hasonlóképpen feloldhatjuk a többi egyszerűsítő feltevést is. Ezek közül a legfontosabbak a következők:
- A megtakarítások illetve a vagyon is jövedelmet (kamatot) hoz, amelyet szintén figyelembe lehet venni a fogyasztás meghatározásánál.
- Az emberek nagy része nem fogyasztja el teljesen vagyonát élete végéig, mert szeretne örökséget hagyni utódaira. Ez a motívum is beépíthető a modellbe, ha feltételezzük, hogy a vagyon egy részének az életciklus végén meg kell maradnia.
- Ugyancsak egyszerűen beépíthető a gyermekek eltartása a fogyasztás nagyságának meghatározásával.
Mindezek a kiterjesztések azonban nem érintik az alapvető összefüggéseket, csak módosítják a fogyasztás nagyságát.
Az eddigieket általánosítva a fogyasztási függvényt a következő formában írhatjuk fel:
ahol A jelöli a felhalmozott vagyon nagyságát, 
pedig megmutatja, hogy a vagyon egységnyi változásával mennyivel változik a fogyasztás.
A függvény azt fejezi ki, hogy a fogyasztási kereslet a vagyon és a jövedelem függvénye. Fejezzük ki az 46. képletből a fogyasztási hányadot!
A fogyasztási hányad eszerint a magatartási paraméterektől 
, valamint a vagyon és a jövedelem arányától függ. A magatartási paramétereket állandónak feltételezhetjük, hiszen azok a lakosság magatartását fejezik ki, ami csak lassan, kevéssé változik. A vagyon és a jövedelem aránya azonban eltérő módon alakul rövid és hosszú távon. Rövid távon a vagyon nagysága sokkal kisebb ingadozásokat mutat, mint a jövedelem, ezért a jövedelem növekedésével az A/Y hányados csökken, a jövedelem csökkenésével pedig nő. Ezzel összhangban változik a fogyasztási hányad is, tehát a 46. képlet szerinti fogyasztási függvény jól modellezi a fogyasztás rövid távú tendenciáit. A tapasztalatok szerint azonban a vagyon hosszú távon nagyjából a jövedelem növekedésével azonos ütemben gyarapodik. Ezért a vagyon és a jövedelem aránya állandó, ami a fogyasztási hányad állandóságához vezet. Ez összhangban áll a fogyasztás alakulására vonatkozó empirikus tényekkel. Nagyon hosszú távon a vagyon és a jövedelem nagysága nő a generációk felhalmozása következtében, ami a vagyonarányos fogyasztás növekedését, és ezzel a fogyasztási hányad növekedését eredményezi.
Az életciklus-elmélet alapján megalkotott fogyasztási függvény eszerint olyan tulajdonságokkal rendelkezik, amelyik alkalmassá teszi arra, hogy a tapasztalati tényeknek megfelelő fogyasztói magatartást írjon le.
Az életciklus-hipotézis szerint a fogyasztás azonos arányban függ a jövedelemtől, bármelyik időszakban realizálja is azt az egyén. Ezt a leegyszerűsítést a permanens jövedelemhipotézis kiküszöböli.
4. A permanens jövedelemhipotézis
A permanens jövedelemhipotézisre épülő fogyasztási modellt Milton Friedman (ejtsd: frídmen) dolgozta ki. A modell alapfeltevése, hogy a fogyasztás nem az aktuális jövedelemtől, hanem a hosszú távú átlagjövedelemtől, az úgynevezett permanens jövedelemtől függ. Két lényeges kérdés vetődik azonban fel: milyen arány alakul ki az aktuális fogyasztás és a permanens (átlagos vagy hosszú távú) jövedelem között, valamint hogyan lehet mérni a permanens jövedelmet.
Az elmélet legegyszerűbb formája feltételezi, hogy az aktuális fogyasztás a permanens jövedelem adott hányada:
A képlet szerint a fogyasztás a permanens jövedelemmel arányosan változik. Ha a permanens jövedelem növekszik, például 5 százalékkal, akkor a fogyasztás is 5 százalékkal növekszik. Mivel a permanens jövedelem hosszú távú átlag, ezért a fogyasztás hosszú távon a jövedelem állandó hányada.
Mi határozza meg a permanens jövedelem nagyságát? A jövedelem változásának egy része tartós, más része pedig átmenetinek ígérkezik. Ennek megítélése azonban bizonytalan. Az átmeneti jövedelemváltozások kiegyenlítik egymást, tehát nem hatnak a permanens jövedelemre, így hosszú távon nem befolyásolják a fogyasztás nagyságát sem. A permanens jövedelmet felbecsülhetjük, ha az elmúlt év jövedelméhez hozzáadjuk az elmúlt és az idei év között bekövetkezett jövedelemváltozás bizonyos hányadát:
A permanens jövedelem tehát a mai és a múltbeli jövedelem súlyozott átlaga. A súlyok összege 1 és minél régebbi jövedelemről van szó, az annál kisebb súllyal szerepel. Általánosítva a fenti összefüggést:
Mivel a jövedelem változása bizonytalan, ezért a fogyasztást nem növelik arányosan a jövedelem pillanatnyi növekedésével. Ha a permanens jövedelmet csak két év jövedelmének átlagaként írjuk fel, akkor a fogyasztás a következőképpen határozható meg:
Az aktuális jövedelem fogyasztási hányada 
ami nyilvánvalóan kisebb, mint c, azaz az átlagos fogyasztási hányad. A permanens jövedelemhipotézis szerint tehát a hosszú és rövid távú fogyasztási hányad eltér egymástól.
Az alacsonyabb rövid távú fogyasztási hányadot az idézi elő, hogy az aktuális jövedelem növekedéséről az egyén nem tudhatja biztosan, milyen tartós lesz, kitart-e mindvégig abban a hosszabb időszakban, amelyre a fogyasztását tervezi. Ezért fogyasztását nem fogja teljesen a magasabb jövedelemhez igazítani. Ha azonban a magasabb jövedelem tartósnak bizonyul – így például a következő periódusban is ugyanakkora marad –, akkor teljesen alkalmazkodik fogyasztása a magasabb jövedelemhez. Az alkalmazkodási periódus hossza attól függ, hogy milyen hosszú időszak átlagaként határozza meg a fogyasztó a permanens jövedelmét, azaz hány év jövedelmét tartja fontosnak fogyasztási terveinek elkészítésekor.
A fogyasztás rövid és hosszú távú alakulását a permanens jövedelem alapján a következő függvényekkel ábrázolhatjuk:
Induljunk ki egy Y0 jövedelemből, ahol a folyó (aktuális) és a permanens jövedelem azonos. A fogyasztás tehát cY0, a hosszú távú és a rövid távú fogyasztás ugyanakkora: a P pontban metszi egymást a hosszú és rövid távú fogyasztási függvény. Tegyük fel, hogy a jövedelem növekszik Y'-re. Rövid távon – tehát az adott időszakban – a fogyasztás P'-be mozdul el, a fogyasztási hányad csökken, mert a fogyasztás nem nő arányosan a jövedelemmel. Ha a jövedelemnövekedés tartósnak bizonyul és megmarad Y' nagyságúnak, akkor a rövid távú fogyasztási függvény felfelé tolódik, mert a permanens jövedelem most Y’-re nőtt. Az új fogyasztási egyensúly P''-ben alakul ki.
Az ábra is igazolja, hogy a jövedelem növekedése rövid távon csökkenti a fogyasztási hányadot, mert az emberek nem tudják biztosan előrejelezni, hogy a jövedelemnövekedés átmeneti-e vagy tartós. Hosszabb távon azonban a fogyasztási hányad állandó.
A permanens jövedelemhipotézis és az életciklus-elmélet eredménye kombinálható is egymással. A legegyszerűbb kombináció 46. képlet és 51. képlet összevonásával írható fel:
Az egyenlet azt fejezi ki, hogy a fogyasztási kereslet a vagyontól és a permanens jövedelemtől függ. Ha az aktuális jövedelem nő, a rövid távú fogyasztási hányad csökken, azonban hosszabb távon a fogyasztás kiigazodik, és állandó fogyasztási hányadot eredményez.
| Vissza |