A számítások kiindulópontja a bruttó kibocsátás (Gross Output), amely az ország területén található gazdasági egységek egyévi teljes termelését tartalmazza, függetlenül attól, hol és hogyan használják fel a termékeket. A bruttó kibocsátás tartalmazza tehát az összes értékesített terméket és szolgáltatást, a saját termelésű készletek változását, a saját termelésű tőkejavak beruházását, valamint a társadalmilag szervezett keretek között végzett, de nem piacon értékesített szolgáltatások értékét. Az előállított javakat és szolgáltatásokat a legutolsó tétel kivételével piaci áron értékelik. A társadalmilag szervezett formában végzett, de nem értékesített szolgáltatásokat pedig az előállítási költségeik összegzésével értékelik. Ebbe a csoportba tartoznak az állami intézmények által végzett tevékenységek, például az ingyenes közoktatás és egészségügyi ellátás. Bár a bruttó kibocsátásban „minden benne van”, a gazdaság tényleges teljesítményének és e teljesítmény változásának mérésére mégsem ez az adat a legalkalmasabb. Ennek fő oka a halmozódásnak nevezett jelenség, amely a termelőfogyasztásból ered. A hosszú láncolatot alkotó termelési folyamat egymástól elkülönült szervezeti egységekben folyik, és a statisztikai számbavételnek éppen ezek az egységek jelentik a tevékenységük eredményeit. Ugyanaz az érték tehát a bruttó kibocsátásba először bekerül, mint az egyik vállalat készterméke, majd mint az ezt termelési inputként felhasználó további vállalatok késztermékének értékalkotó része. E kettős vagy többes beszámítást nevezzük halmozódásnak. A halmozódás mértéke és ezzel a bruttó kibocsátás értéke függ tehát a termelési folyamat szervezeti tagolásától is, vagyis a vertikális termelési szintek közötti vállalati összevonásoktól és szétdarabolástól. Ezért az SNA-rendszer csak a számítások kiinduló adatának tekinti a bruttó kibocsátást, és a nemzetgazdasági teljesítményt a bruttó és nettó jövedelemmel méri. Az SNA legfontosabb mutatója a bruttó hazai termék, a GDP (Gross Domestic Product). Eszerint a bruttó hazai terméket a bruttó kibocsátásból lehet származtatni, a termelőfogyasztásra kerülő javak értékének elhagyásával. Ezzel az eljárással termékoldalról határozzuk meg a GDP-t, mint egy bizonyos termékcsoport, a végtermékek értékét. Van azonban másik eljárás is a bruttó hazai termék meghatározására, amely számszerűen ugyanazt az eredményt adja. Ha ugyanis nem makroszinten, hanem az egyes termelési egységeknél vonjuk le a termelőfogyasztást (az anyagjellegű inputok felhasználását) a kibocsátás értékéből, akkor a hozzáadott értéket kapjuk. Mivel a hozzáadott érték a tényezőjövedelmekből és az amortizációból tevődik össze, a hozzáadott értékek országos szintű összegzésével megkapjuk az összes tényezőjövedelem és amortizáció értékét, amely szintúgy a GDP értékének felel meg. Jövedelemoldalról a GDP az országban adott évben keletkező hozzáadott érték összege, ami a létrehozott bruttó jövedelemnek felel meg. A GDP-t tehát tartalmának kettőssége alapján kétféleképpen számíthatjuk ki: termelési oldalról a GDP egyenlő a végtermékek értékével, jövedelmi oldalról pedig az országban realizált összes elsődleges jövedelemmel. Elsődleges jövedelem mindaz, amit a termelési tényezők tulajdonosai kapnak: a munkabérek, a tőkekamatok, az osztalékok, a vállalatok nyeresége, a földek bérleti díja. Az állam elsődleges jövedelme az ún. termékadókból származik, amelyet a termelés vagy forgalom alapján, nem pedig a keletkezett jövedelmek alapján fizetnek. Ilyen adó a forgalmi adó, a fogyasztási és termelési adó. Elsődleges jövedelem továbbá az amortizáció is. Az amortizáció azonban, mint tudjuk, nem „igazi” jövedelem, hiszen ez az érték nem az adott időszakban keletkezik újonnan, éppen hogy korábban már megtermelt értékeknek a termelésben való felhasználása. Ettől tehát meg kell tisztítanunk a makroszintű jövedelemmutatót, hogy az adott időszakban újonnan előállított jövedelemhez jussunk. A nettó hazai termék a GDP és az amortizáció különbsége, vagy jövedelmi oldalról: az adott évben keletkezett új elsődleges jövedelmek összege. A gyakorlatban ezt sokkal ritkábban használják, mint a GDP-t, aminek nem elvi, hanem számítási oka van: az amortizáció a többi adathoz képest jóval bizonytalanabbul becsülhető csak meg. Az ország területén keletkező jövedelmek azonban nem azonosak az ország állampolgárainak jövedelmével. A belföldön keletkező jövedelmek egy része ugyanis külföldre áramlik, másrészt az ország állampolgárai külföldről is kapnak jövedelmeket. Míg tehát az ország területén keletkező jövedelmeket a hazai elnevezésű mutatók mérik, a nemzetközi jövedelemmozgásokkal való kiigazítás után a nemzeti jövedelem-mutatókhoz jutunk, amelyek a hazai szereplők által megszerzett jövedelmet jelzik. Ezek a mutatók a bruttó nemzeti jövedelem és a nettó nemzeti jövedelem. A számlarendszer részletesen elemzi a származékos jövedelmek áramlását is. Származékos jövedelmek az elsődleges jövedelmek alapján fizetett adók és a gazdasági szereplők között áramló transzferek. A belföldi jövedelemtulajdonosok közötti adó- és transzferáramlás nem változtatja meg a nemzeti jövedelem nagyságát, mert amit az egyik szereplő vagy szektor átad származékos jövedelemként, azt egy másik szereplő vagy szektor megkapja. Az egyes szereplők és szektorok rendelkezésre álló jövedelme azonban eltér a realizált jövedelmétől. Megváltozik azonban a nemzeti jövedelem, ha a származékos jövedelmek külföldre áramlanak, vagy onnan érkeznek. A nemzeti jövedelemmutatókat a nemzetközi transzferekkel korrigálva kapjuk a nemzeti rendelkezésre álló jövedelem mutatóit, a bruttó nemzeti rendelkezésre álló jövedelmet és a nettó nemzeti rendelkezésre álló jövedelmet. Az egyes mutatók közötti kapcsolatot foglaltuk össze a következő számítási sémán. |
||||
|
||||
A számlarendszer nem csak a kibocsátás és a jövedelmek keletkezését követi nyomon, hanem a jövedelmek felhasználását is. Szektoronként vizsgálja a fogyasztás és a beruházás nagyságát, valamint a megtakarítások alakulását. Ezen belül megkülönbözteti a magánszektor fogyasztási kiadásait és a közösségi fogyasztást. Közösségi fogyasztásnak tekinti azt, amelyet a háztartások nem egyénileg fogyasztanak el. Az állam által finanszírozott fogyasztás egy része egyénivé válik természetbeni juttatásként a háztartásokhoz kerül. A csak közösen fogyasztott ráfordítások (például honvédelem, utcai közvilágítás, igazságszolgáltatás stb.) jelentik a közösségi fogyasztást.
A beruházást és a megtakarítást is szektoronként számítják, ezzel kimutatva, hogy képesek-e az egyes szektorok saját felhalmozásukat finanszírozni, vagy más szektorok megtakarításait is igénybe veszik. A vállalati szektor rendszerint több beruházást végez, mint amennyi saját megtakarítása, a háztartások pedig éppen fordítva. A szektoronkénti elemzés azt is lehetővé teszi, hogy a külföldiek szerepét feltárjuk: mennyiben járulnak hozzá a hazai fogyasztáshoz vagy beruházáshoz. Ha a nettó hozzájárulásuk pozitív, akkor a hazai gazdaság valamilyen formában eladósodik a külföld felé. Ha viszont a hazai gazdaság finanszíroz nettó módon külföldi fogyasztást vagy beruházást, akkor a hazai szereplők halmoznak fel külföldi vagyonelemeket (hitelköveteléseket, értékpapírokat, ingatlanokat, vállalati tulajdonrészeket stb.). A számlarendszer alapján kalkulált mutatók pontossága csak akkor marad az ésszerű tűrési határon belül, ha a gazdasági szereplőkről pontos adatok állnak rendelkezésre. A statisztika természetesen tud becsléseket végezni az adókerülés miatt be nem jelentett vagy egyenesen illegális tevékenységekre vonatkozóan, ezek azonban soha nem lehetnek teljesen megbízhatóak.
|
||||