Vissza

A tőke kifejezést legalább kétféle értelemben használjuk a közgazdaságtanban: egyrészt kézzelfogható javak (termelési eszközök) tömegét jelenti, másrészt azt a pénzösszeget, amelyet ezen termelési tényezők megvásárlására fordítanak. Ehhez csatlakozik gyakran egy harmadik jelentés is: a vállalat vagyonát (vagy a vagyon egy részét) is szokták tőkének nevezni. Ez utóbbi értelmezést most figyelmen kívül hagyjuk.

Az 1. fejezetben kiderült, hogy ha a tőkére, mint termelési tényezőre utalunk, ezen a fizikai tőkejavakat (a makroökonómiában ezek összességét) értjük. Pénztőke ezzel szemben akkor keletkezik, ha valamely gazdasági szereplő nem használja fel teljes egészében pénzbeli jövedelmét egy időszak alatt, és a megtakarított részt kamatoztatni akarja. A gazdasági szereplők megtakarításaikat felajánlhatják egymás számára, ugyanis – mint láttuk – vannak közöttük, akik azt tőkejavak megvásárlására kívánják hasznosítani. A pénztőke adásvétele tehát hitelezéssel történik.

Aki hitelt nyújt, az a jelenbeli pénzét váltja át kamattal növelt reménybeli jövőbeli pénzre, aki pedig hitelt vesz fel, az a reménybeli jövőbeli pénzét váltja át kisebb összegű (diszkontált) jelenbeli pénzre. A reménybeli kifejezéssel arra utalunk, hogy a jövőben keletkező jövedelmekkel kapcsolatos kockázatok kiküszöbölhetetlenek. A tőkejavak vásárlására célszerű hosszú lejáratú hitelt felvenni, mert a tőkejavak értéke csak hosszabb idő alatt térül meg. Hosszú lejáratú forrásokhoz a modern gazdaságban sokféle formában hozzá lehet jutni: bankhitellel, kötvénykibocsátással, részvénykibocsátás formáját öltő tőkeemeléssel stb. A továbbiakban az egyszerűség kedvéért azt feltételezzük, hogy a vállalat kötvényeket (azaz hitelviszonyt igazoló értékpapírokat) bocsát ki, hogy a tőkejavak megvásárlásához szükséges pénztőkéhez hozzájusson. E feltevés szerint a pénztőke piacán, amit röviden tőkepiacnak nevezünk, kötvények (értékpapírok) adásvétele folyik.

A tőkepiac az a részpiac, ahol a pozitív pénzbeli megtakarítással rendelkező gazdasági szereplők kölcsönadják forrásaikat a tőkejavakat vásárolni szándékozó gazdasági szereplőknek, akik nem rendelkeznek elég pénzbeni fedezettel.

Vissza