A fogyasztási cikkek piaca formális szempontból egységes, hiszen a vevők céljai valamint az eladók magatartása hasonló. Ez persze nem azt jelenti, hogy például a személygépkocsik és a tej piaca között ne lennének lényeges különbségek, például tejet nem szoktak hitelbe adni a boltban, az új gépkocsik eladására pedig éppen ez a jellemző. Az alapfokú makroökonómiai tanulmányok céljaira azonban nem szükséges a fogyasztási cikkek piacát több részre bontani.

A termelési tényezők piacainak megkülönböztetése azonban elengedhetetlen. Igaz ugyan, hogy minden esetben a vállalatok a vevők, vásárlásuk célja mindig a termelés megvalósítása és ezen keresztül a lehető legnagyobb profit elérése, az eladók azonban nem egyformán viselkednek az egyes termelési tényezők piacán.

A termelési tényezők piaca három részre bomlik: a munkapiacra, a pénztőke piacára és a tőkejavak piacára (a természeti tényezők piacától eltekintünk). A munkát a háztartások közvetlenül a vállalatoknak kínálják, a munka eladásával jövedelemre és ezen keresztül szükségleteik kielégítésére törekednek. A tőkejavakat viszont a vállalatok termelik meg, és ők is vásárolják meg egymástól. Az ehhez szükséges pénzügyi forrásokkal azonban a vállalati szektor egésze rendszerint nem, vagy nem kellő mértékben rendelkezik, hiszen az általa realizált jövedelem döntő részét kifizeti a tényezőtulajdonosoknak, azaz a háztartásnak bér, kamat, osztalék stb. formájában. A tőkejavak megvásárlásához szükséges források tehát nagyobbrészt a gazdaság más szereplőitől – elsősorban a háztartástól – származnak, és rendszerint több áttételen keresztül jutnak el a vállalathoz.