Háztartásnak a közgazdaságtan azt a gazdasági egységet nevezi, amely az egyéni fogyasztás színtere. A makroökonómia háztartásnak vagy háztartási szektornak a nemzetgazdaság háztartásainak összességét nevezi. A háztartás a fogyasztási cikkek megvásárlásához a termelési tényezők eladásából szerez jövedelmet.

A háztartások igyekeznek úgy felhasználni a rendelkezésükre álló jövedelmet, hogy a lehető legteljesebb mértékben kielégítsék szükségleteiket. Ennek érdekében szükségleteiket rangsorolják, mérlegelik a választási lehetőségeket. Jövedelmüket az árak és a fontossági sorrendjük alapján igyekeznek elosztani a különböző lehetőségek között. A valóságos háztartás persze nem mindig tudja pontosan eldönteni, melyik termék vagy szolgáltatás fontosabb számára. Az is előfordul, hogy a reklámoknak bedőlve ésszerűtlenül felesleges vagy haszontalan holmikat vásárol, és ezért nem jut elegendő pénze alapvetőbb javakra. Döntéseihez nem tudja mindig beszerezni a szükséges információkat: nem ismeri pontosan a termékek árait, nem tudja felmérni a kínált termékek minőségét, a nagyvárosokban nincsen pontosan tisztában a több ezer kereskedelmi egység pontos helyével és kínálatával sem. A közgazdaságtan mégis azt feltételezi a háztartásról, hogy racionálisan viselkedik: felméri a lehetőségeket, azokat egy pontos gazdasági cél alapján értékeli, és mindig optimalizálja helyzetét.

A háztartások esetenként termelnek is, azonban ez a tevékenység nem a „fő profiljuk”, ezért a gazdasági modellekben a háztartások termelési tevékenységét figyelmen kívül hagyjuk. Ha a háztartás termel – például piacra visz mezőgazdasági termékeket –, akkor a közgazdaságtan ezt a háztartást kettéválasztja fogyasztóra és termelőre, utóbbit pedig a vállalati szférába sorolja, mégha a valóságban ez a szétválás nem is történik meg.